Pécs: Lehet, hogy meztelen csajokat kellett volna idehoznom - Mészáros

2011.12.05. 08:17
Címkék
Másodosztályú ellenféllel szemben búcsúzott az élvonalbeli Pécs labdarúgócsapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, az MTK 2–2-vel, idegenben lőtt góllal bizonyult jobbnak. Mészáros Ferenc, a pécsiek vezetőedzője a kiesés okaként motivációs problémákkal is említett.  

„Az utolsó bajnokin öt egyre megvertük idehaza a Vasast, a játékosok azt hitték, hogy minden szép és jó – emlékezett Mészáros Ferenc, a PMFC vezetőedzője. – Két kupamérkőzés azonban még várt ránk. Sokan azt gondolták, beköszöntött a szabadság, így nem tudtak kellően felpörögni az MTK elleni párharcra. Nem mentségképpen mondom, ez a csapat kilenc-tíz hónapot keményen végigdolgozott, a nyáron nem sokat pihent, nehéz tehát egy téli szünet előtti kupameccsre motiválni azokat, akik végigdarálták a tavaszi mérkőzéseket is. Sokat törtem a fejem, mivel lehetett volna külön ösztönözni a játékosokat. Lehet, hogy meztelen csajokat kellett volna idehoznom, és akkor nem esünk ki. Mivel újoncok vagyunk, első a bajnoki szereplés, a második helyen meg a Magyar Kupa volt. Szerettünk volna a legjobb négy közé kerülni, szombati vereségünkre tehát nincs mentség. Azt mondják, hogy a profit nem érdekli semmi, mindig győzni akar. Ám e tekintetben sokat változott a futballvilág. Amikor játékos voltam, az edzésen bedobtunk egy húszast vagy egy százast, és vérre menő csatákat vívtunk egymás ellen. Ma már...”Mészáros Ferenc, a PMFC vezetőedzője. – Két kupamérkőzés azonban még várt ránk. Sokan azt gondolták, beköszöntött a szabadság, így nem tudtak kellően felpörögni az MTK elleni párharcra. Nem mentségképpen mondom, ez a csapat kilenc-tíz hónapot keményen végigdolgozott, a nyáron nem sokat pihent, nehéz tehát egy téli szünet előtti kupameccsre motiválni azokat, akik végigdarálták a tavaszi mérkőzéseket is. Sokat törtem a fejem, mivel lehetett volna külön ösztönözni a játékosokat. Lehet, hogy meztelen csajokat kellett volna idehoznom, és akkor nem esünk ki. Mivel újoncok vagyunk, első a bajnoki szereplés, a második helyen meg a Magyar Kupa volt. Szerettünk volna a legjobb négy közé kerülni, szombati vereségünkre tehát nincs mentség. Azt mondják, hogy a profit nem érdekli semmi, mindig győzni akar. Ám e tekintetben sokat változott a futballvilág. Amikor játékos voltam, az edzésen bedobtunk egy húszast vagy egy százast, és vérre menő csatákat vívtunk egymás ellen. Ma már...”

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencváros–Újpest

Labdarúgó NB I
3 perce

Megkérdeztük a ferencvárosi szurkolókat, mit várnak a derbitől

Labdarúgó NB I
12 perce

Strandröplabda Pro Tour: Villám és Kun megnyerte a budapesti versenyt

Röplabda
13 perce

Az eddig utolsó ZTE a friss érkezője góljával legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
17 perce

Telek András: Sokkal jobbak vagyunk, remélem, a pályán is kijön majd

Labdarúgó NB I
27 perce

Népünnepély Monzában: Antonelli a 19. helyről indulva aratott győzelmet hazai közönség előtt

F1
28 perce

Serie A: eltapsolta kétgólos előnyét, mégis nyert a Frosinone

Olasz labdarúgás
31 perce

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
38 perce