Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

A Kolincsi György Alapítványnak, illetve Budafok-Tétény önkormányzatának köszönhetően felavatták Ludasi Róbert emléktábláját a budafoki Kossuth Lajos utcai Magdolna Udvarban található ház falán – írta sajtóközleményben a Kolonics György Alapítvány. Az 1952-ben született kajak-kenu mesteredző versenyzői – köztük Kolonics György olimpiai, világ- és Európa-bajnok kenus –1979 és 2020 között 106 érmet nyertek a világversenyeken; olimpiákon 5, világbajnokságokon 62, Európa-bajnokságokon 39 alkalommal álltak dobogóra – olvasható az emléktáblán, amelyet Bognár Viktor, az alapítvány elnöke mellett Kulcsár Krisztián, Budafok-Tétény országgyűlési képviselője, Karsay Ferenc polgármester és Perlai Zoltán alpolgármester koszorúzott meg.
„Robi ezek között a falak között cseperedett, innen járt edzésre a Budapesti Spartacus közeli vízitelepére is. Ily módon merült fel az az igény, hogy erről mindenkinek tudnia kell, aki erre jár. Az elgondolást tettek követték, és köszönet a városvezetés támogatásának, kérelmünk az engedélyezési eljárásban hozott határozat szerint is megfelelt minden elvárásnak, megszületett az emléktábla. Csabai Edvin és Guj Attila agilitásának is köszönhetően sikerült megszólítani Robi tanítványait, aminek köszönhetően az emléktábla-állítással kapcsolatos költségeket javarészt a korábbi versenyzők magánadományaiból sikerül fedezni, ami hálájuk jeleként is értékelhető” – mondta Bognár Viktor.

Az avatóünnepségen a vendéglátó Karsay Ferenc polgármester beszédében emlékeztetett rá: a Magdolna Udvarban éppen egy évvel ezelőtt nyílt meg Ludasi Róbert legeredményesebb tanítványa, a kétszeres olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok Kolonics György emlékét őrző kiállítás.
Ludasi Róbert özvegye, Erzsébet, néhai férje tulajdonságai közül az őszinteségét, becsületességét, a gyengébbek felkarolását, hatalmas akaratát és kitartását emelte ki. Guj Attila, a Lágymányosi Spari kenuedzője szerint Ludasi Róbert mindig segítőkész ember volt, a versenyzői mellett mindig kiállt, tőle kitartást és fegyelmet lehetett tanulni. A mesteredző méltatói azt is kiemelték, hogy
Az avatáson szintén ott volt a Kolonics Györggyel párosban olimpiai bajnok Horváth Csaba, valamint a világbajnok Hüttner Csaba és Szuszkó László, akik saját élményeiket osztották meg.
Az eseményen – Ludasi Róbert családja, egykori versenyzői és a Kolonics Alapítvány kuratóriumának tagjai mellett – részt vett Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Kárai Péter, a szövetség alelnöke, kuratóriumi tag, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke, Csabai Edvin kuratóriumi tag, az edzőtársaság sportigazgatója, Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Angyal Zoltán korábbi szövetségi kapitány, az alapítvány alapító elnöke és Dávid Géza, Ludasi Róbert egykori mestere is.








