Kecskemét: már június közepén elkezdi az edzéseket a csapat

Vágólapra másolva!
2012.05.29. 18:45
Mindössze három hét szabadságot kapnak a Kecskeméti TE labdarúgói: a keret már június 18-án elkezdi a felkészülést a következő szezonra – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A kecskemétiek tervei szerint hat hétig tart majd a felkészülési időszak, a pontos program azonban csak a későbbiekben fog kialakulni. A versenykiírás szerint július 27-én, pénteken indul a 2012–2013-as bajnokság.

A KTE játékosai egyébként az elmúlt idényben több csúcsot is megdöntöttek: Lencse László klubrekordot döntött 15 góljával, ráadásul a támadó révén megszületett a kecskemétiek első NB I-es mesterhármasa. A lila-fehérek még soha nem gyűjtöttek ilyen sok pontot (18) és győzelmet (5) idegenben.

Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
8 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
9 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:33

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.12.21. 23:22

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 23:21

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43
Ezek is érdekelhetik