Szabó István most éppen téglát cipel, de járja a pályákat is

– Megbánta, hogy elvállalta a csíkszeredai lehetőséget?     
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy tudom, mindenhol sokat várnak el az első és a második ligában a vezetőedzőktől, ezzel tisztában vagyok, így természetesen vállalom a felelősséget a gyenge szereplésért, nem keresek kifogásokat – mondta lapunknak adott interjújában Szabó István, aki júniusban ült le a román élvonalbeli FK Csíkszereda kispadjára, de a halovány kezdés után szeptember végén közös megegyezéssel távozott a klubtól. – Sokat tanultam, tapasztaltam kint, s mint tudjuk, a nehéz időszakok formálják az embert. Már nem szeretnék azokról a hónapokról beszélni, magam mögött hagytam, próbálok előretekinteni, a jövőre összpontosítani.

– És mit lát?     
– Egyelőre nem tudom, hol talál meg olyan munka, amelyet szívesen elvállalnék. Az előző hetek gyorsan elszaladtak, hiszen a feleségemmel rengeteg teendőnk volt a kecskeméti házunk körül, rendezni kellett a kertet, a pincét, mert az utóbbi időben nem volt rá lehetőségünk. Az egyik fiam építkezik, nála segédkeztem, ha kellett, fogtam és cipeltem a téglát: nem rettenek meg a fizikai munkától sem. Szerdán indulunk Németországba, a másik fiamék lányát hozzuk el Magyarországra, őt viszem majd Kecskeméten a fürdőbe, lovagolunk, bejárjuk a környéket, szeret itt lenni. Erre most van idő, ilyenkor próbálok minél több napot szentelni a családnak. S persze járom a pályákat, de nem azért, mert bárki pozíciójára  áhítoznék – sosem ezért mentem meccsekre –, hanem azért, mert érdekel az NB I, s több emberrel is nagyszerű a viszonyom, szeretek velük beszélgetni.

– Hamarosan kerek születésnaphoz ér, január 17-én tölti be a hatvanat. Ha majd visszatekint a futballban eltöltött életére, elégedett lesz?     
– Nem nekem kell megítélnem. Szeretem a felelősséget, a fiatalok fejlesztését, a csapatépítést, s bár a legtöbben a kecskeméti sikerekre emlékeznek, korábban is szép és hasznos éveket töltöttem el. Például az utánpótlásban lehúztam tíz évet az edzői pályám elején, biztos vagyok benne, hogy e nélkül nem tarta­nék most ott, ahol. Nem voltam híres futballista, az NB II-ig vittem, nekem tényleg minden hónapért, évért meg kellett küzdenem a kispad mellett, semmi sem hullott az ölembe. Mindig kicsit bánt és méltatlannak érzem, hogy a gyerekekkel foglalkozó trénereket nem becsülik meg eléggé, kevesen figyelnek rájuk, pedig sokan nagy munkát végeznek. A felnőttek között lassan húsz éve dolgozom, de nekem ugyanolyan édes és szép emlék például a Kiskunfélegyházával szerzett megye egyes bajnoki aranyérmünk 2016-ban, vagy a két évvel később a Tiszakécskével megkaparintott első hely az NB III Közép-csoportjában. Tomiszlav Szivics asszisztensedzőjeként 2011-ben megnyertük a Magyar Kupát a Kecskeméttel, egy évvel később pedig Török László mellett dolgozva bejutottunk a Ligakupa fináléjába. Sok embernek csak az ugrik be velem kapcsolatban, hogy a KTE-vel előbb feljutottunk az NB I-be 2022-ben, majd egy évre rá ezüstérmet szereztünk az élvonalban. Oké, ez valóban remek, de nekem ugyanakkora eredmény az is, hogy 2024-ben a hatodik helyen zártunk – vagy ez csalódást keltő lenne? Nem hiszem. Mi a siker? Ki sikeres? Nézőpont kérdése. Nekem nagy büszkeség például, hogy Kecskemétről hét játékost is adtunk a válogatottnak,  Horváth Krisztofert, Lukács Dánielt, Nikitscher Tamást, Szalai Gábort, Szuhodovszki Somát, Szűcs Kornélt és Tóth Barnát is.

– Az olyan időszakban, amikor az edzőnek nincs állása, ezekbe a sikerekbe lehet kapaszkodni?     
– Inkább a környezetem, a családom mondja azt, hogy mennyi mindent értem már el, s ezt biztosan értékeli majd valamelyik klub. Nem vagyok az a fajta, aki hívogatja a klubvezetőket vagy az újságírókat, hogy hahó, itt vagyok, írjunk már egy cikket. Kiderül, merre sodor az élet, az biztos, hogy a futball a mindenem, ebben képzelem el a jövőmet is. Higgadt, rutinos edzőnek vallom magam, s bár több helyről is hallottam, hogy nem vagyok elég keménykezű, bárkit meg lehet kérdezni, az öltözőmben mindig rend volt. Azért, mert nem ordibálok és futok fel s alá a kispad előtt, még nem jelenti azt, hogy nincs szigor. Ahogy szoktam mondani, szép szó vasajtót nyit, ebben hiszek. Meglátjuk, ezt a fajta gondolkodásmódot hol honosíthatom még meg – addig is unokázom és rendben tartom a kecskeméti bázist a feleségemmel...