Videoton: az első NB I-es csapatot idézik a mezek - fotó

Vágólapra másolva!
2012.07.17. 13:06
null
A Videoton új mezei (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu" target="_blank">vidi.hu</a>)
Címkék
A Videoton labdarúgócsapatának kereskedelmi és marketingigazgatója, Várkonyi Ádám a klub hivatalos honlapján, a vidi.hu-n mutatta be a csapat új mezeit – beszélt a kiválasztásról, a gyártás kulisszatitkairól.

 

„A 2011-2012-es szezon előtt egyeztettünk a Nike-val a rendelkezésre álló kínálatról, és arra a döntésre jutottunk, hogy olyan szereléseket fogunk használni, amivel emléket állíthatunk a Videoton FC legendás korszakainak. Így választottuk az előző szezonban a piros-kék osztott mezt, az 1984–1985-ös UEFA-Kupa menetelésre emlékezve. Az idei évben kicsit nehezebb dolgunk volt, végül a Vidi első NB I-es csapatának időszakát idéztük fel az új összeállítással, vagyis a teljesen piros mezzel, a kék nadrággal és a piros vagy kék sportszárral” – nyilatkozta a vidi.hu-nak a Videoton új mezével kapcsolatban Várkonyi Ádám, a székesfehérvári klub kereskedelmi és marketingigazgatója.

„Megpróbáltunk nem csak a mezen változtatni, hanem a díszítésen is, tehát a feliratok és a számok teljesen új technológiával készültek és új dizájnnal jelennek meg. A lyukacsos számozás új nemzetközi trendnek számít, amit egyre többen használnak külföldön is, a nevekhez pedig olyan betűtípust választottunk, ami markánsan eltér az előzőtől, sokkal divatosabb és dinamikusabb" – tette hozzá az igazgató.

A Videoton az új szezonban is háromféle garnitúrát használ majd. A hazai, piros-kék összeállítás mellett az idegenbeli tiszta kék, a harmadik számú pedig tiszta fehér szerelés lesz. Egy típuson belül is további három fajtát különböztetnek meg a fehérváriak: a bajnokikon, a Magyar Kupa mérkőzéseken és a nemzetközi kupában használatosakat. Erre azért is van szükség, mert a különböző sorozatokban különböző módon szabályozzák a feliratokat és a reklámokat.

„A nemzetközi kupákban egy szponzor lehet feltüntetve, ami a MOL lesz. A hazai bajnoki mez egy klasszikus darab, elöl a Máltai Szeretetszolgálat logója, a két karrészen pedig a klub két főszponzorának, a MOL-nak és a Strabagnak a logója szerepel. A Magyar Kupában viselendő mezen pedig elöl a MOL, hátul, a szám alatt a Strabag, a két karon pedig a Puskás Akadémia és a Máltai Szeretetszolgálat emblémái jelennek meg" – nyilatkozta Várkonyi Ádám.

 

Legfrissebb hírek

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Szerződést hosszabbított saját nevelésű játékosával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.11.26. 22:20

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Kapufákig ugyan eljutottak a fehérváriak, de a gólok elmaradtak a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 15:52
Ezek is érdekelhetik