Videoton: Csökkent a kritikusaink száma - Sándor Gy.

Vágólapra másolva!
2012.07.05. 09:22
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első körét még kihagyó Videoton csapatkapitánya, Sándor György arról nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy egyre érettebb, összeszokottabb csapat benyomását keltő együttesét kevesebben kritizálják.

„Egyre jobban nézünk ki. Ezt mintha a szakértők is így gondolnák: mára érezhetően csökkent a kritikusaink száma. Ha ez így megy tovább, egyszer talán odáig is eljutunk, hogy példaként emlegetik a csapatunkat" – nyilatkozta a középpályás, aki azt is elárulta, hogy a fehérváriak mindenhol a végső győzelemre törekednek.

„Úgy vágunk neki az idénynek, hogy mivel képesek vagyunk rá, mindent meg akarunk nyerni! Ez természetesen nem egyenlő azzal, hogy mindent meg is nyerünk, részemről felelőtlenség lenne ilyesmit kijelenteni. Korábban átéltem már, hogy némelyek hangzatos ígérgetésekbe bocsátkoztak, aztán az egészből nem lett semmi. Ez senkivel, legfőképp a szurkolókkal szemben nem volt korrekt. Őket becsapni több mint bűn. Szóval mindössze annyit garantálok, hogy mindent elkövetünk a sikerekért."

SÁNDOR GYÖRGY A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN NYILATKOZOTT MÉG A DVSC-TEVA ELLENI SZUPERKUPA-TALÁLKOZÓRÓL, VALAMINT A SLOVAN ELLENI EL-PÁRHARCRÓL!

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik