Diósgyőr: tovább tárgyalnak a Videotonnal Jeff Silváról

Vágólapra másolva!
2012.08.17. 12:16
Továbbra sem tudott megegyezni a balhátvédet kereső Diósgyőri VTK labdarúgócsapata a Videotonnal Jeff Silva átigazolásának ügyében. Dudás Hunor, a DVTK-t működtető cég ügyvezetője a boon.hu-nak elmondta, folyamatosan tárgyalnak a székesfehérvári klubbal.
Mint arról már beszámoltunk, a kapuskérdés megoldódott Diósgyőrben, hiszen a DVTK egy plusz egyéves szerződést kötött Ambrusics Róberttel. A 22 éves kapus két hete már együtt készült a diósgyőri kerettel, és mivel az akkori próbajátékon meggyőzte a szakmai vezetést, szerződést kínáltak neki. Az elmúlt őszt a Vasasban, a tavaszt a Cambridge Unitednél töltő kapus azonban csak két hét elteltével, hétfőn jelentkezett edzésre Diósgyőrben, de jelezte, hogy elfogadja a klub ajánlatát. Dudás Hunor, a DVTK-t működtető cég ügyvezetője arról nyilatkozott, hogy mi a helyzet a bal oldali védő posztján a próbajátékon meggyőző teljesítményt nyújtó Videoton-játékossal, a brazil Jeff Silvával, illetve, hogy csatárposzton változatlanul tervezik-e a csapat megerősítését.„Folyamatosan tárgyalunk a Videotonnal és a játékossal is, de még nem tudok megállapodásról beszámolni” – válaszolta Dudás Hunor.Az ügyvezető a csatárposzt megerősítéséről elmondta: „Még nincs lezárva a piac, nézegetünk, nézelődünk, és ha olyat találunk, akiről tudjuk, hogy tud segíteni, akkor lépni fogunk. De mindenáron, csak azért, hogy többen legyünk, nem igazolunk még egy támadót.”
Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik