Edzősors: Bognár nem távozik Csákvárról, hiába hívta vezetőedzőnek a Paks

Vágólapra másolva!
2012.08.27. 10:01
Mint a Nemzeti Sport hétfői száma már beszámolt róla, Bognár György vezetőedző-jelöltként szóba került az élvonalbeli Paks csapatánál. A szakember ma egyeztetett jelenlegi csapata, az NB II Nyugati csoportjában szereplő Csákvár vezetőivel, és ezt követően úgy döntött, nem szerződik az NB I-es tolnaiakhoz.

„Az elmúlt néhány évben nem szerepelt a céljaim között, hogy az NB I-ben dolgozzak. A Paks azonban azon kevés klub közé tartozik, amelynél szívesen vállalnék feladatot. A tolnai klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt vezetőedzőnek hívott, és nagyon korrekt, szakmailag teljesen vállalható koncepciót vázolt elém. Abban maradtunk, hogy egyeztetek jelenlegi klubom, a Csákvár vezetőivel, ami ma meg is történt” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Bognár György.

„Nagy Sándor, a csákvári klub elnöke elmondta, számítanak rám, szeretnék, ha a másfél hónappal ezelőtt elkezdett munkát közösen folytatnánk. Az elnök úr nem azért választott ki engem erre a feladatra, hogy félbehagyjam azt, amit elkezdtünk. Ezért maradok a csapatnál, ezt már a paksiakkal is közöltem” – fogalmazott az edző, aki egyben a Nemzeti Sport állandó szakértője.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 14:16

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36

Bognár György Ormai László-díjat vehet át

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 11:00

„Óriási hiba volt” – Bognár György nem örült, hogy a fia szabadon mozoghatott a pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 07:35

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Bognár György a kiesés után: Hiányzott, hogy Ötvös beadja Vargának a labdát...

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 10:24

Bognár György az Újpest elleni győzelem után: Jó döntés volt betenni a fiatalokat

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 07:02
Ezek is érdekelhetik