KTE: a tulajdonos cáfolja az edzőváltásról szóló pletykát

Vágólapra másolva!
2012.08.24. 12:44
A labdarúgó NB I idényét a reméltnél gyengébben (két döntetlen, két vereség) kezdő KTE-Phoenix Mecano tulajdonosa cáfolta a pletykát, amely szerint a Török László, Szabó István edzőpárosból utóbbi távozik.

„Ugyan már, nem ezen múlik...” – fogta rövidre a választ a Nemzeti Sport megkeresésére Rózsa Pál, majd jelezvén, hogy valóban nem téma az edzőkérdés a mindig is a nyugalom szigetének számító Kecskeméten, többet nem is kívánt ebben a tárgykörben nyilatkozni.Rózsa Pál, majd jelezvén, hogy valóban nem téma az edzőkérdés a mindig is a nyugalom szigetének számító Kecskeméten, többet nem is kívánt ebben a tárgykörben nyilatkozni.

„Nem tudom, ki terjesztette ezt a hírt – tette hozzá Török László, a kecskemétiek vezetőedzője. – Szó sincsen Szabó István távozásáról, becsülettel dolgoztunk a héten is, és hiába az ilyen hírek, nem zavarnak meg bennünket, tesszük a dolgunkat tovább. Az első négy fordulóban valamiért rendre pechesen alakultak a meccsek a számunkra, olykor még az sem volt elegendő a gólhoz, hogy a labdát fél méterre bepréseljük a kapuba. Sajnos ilyen sorozatban vagyunk, de tudom, hamarosan fordul a kocka.”

A KTE szombat este fél hétkor a Győri ETO vendégeként vívja meg következő bajnoki mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
3 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik