Siófok: Kurucz a Balaton partjáról térne vissza Angliába

2012.08.30. 11:37
A 24 esztendős Kurucz Péter a nyáron az angol második ligás Crystal Palace-nál és a Charlton Athleticnél, valamint a DVSC-Tevánál is edzett, s végül egyik esetben sem született egyezség. Nem úgy Siófokon – ahogy arról beszámoltunk, tegnap 2014. június 30-ig kötelezte el magát a Balaton-partiakhoz. A kapus a megállapodást követően nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Nem szerettem volna tovább húzni az időt – ismerte el a Nemzeti Sportnak Kurucz Péter, aki Szatmári Zoltán távozása után 2014. június 30-ig szóló szerződést kötött a Siófokkal, majd arra is kitért, hogy visszalépésnek tartja-e a siófoki megállapodást. – Tavasszal a West Ham kölcsönadott a harmadik ligás Rochdale-nek, amelyben védtem is a részleges hátsókeresztszalag-szakadásomig, majd miután felépültem, visszatértem a Unitedhez, amelynél a tartalékbajnokikon játszottam, de utána szerződésbontásra került sor.

„Lekopogom, makkegészséges vagyok, ami nálam nem elhanyagolható tény, hiszen állandóan valami nyavalyával bajlódtam, többek között két esztendeje térdszalagszakadást szenvedtem. Úgy érzem, Siófokon rendszeresen védhetek, ezt tartottam leginkább szem előtt, amikor Horváth Károly szakmai igazgató együtteséhez írtam alá – néha vissza kell lépni egyet, hogy utána kettőt ugorjunk előre, vagyis célom, hogy visszatérjek Angliába…” – tette hozzá a kapus.

Ez nem meglepő, hiszen aki már állt a kapuban Premier League-mérkőzésen – márpedig a magyar kapus két és fél esztendeje csereként beállva védett a West Ham színeiben a Manchester United ellen –, az szeretne is visszatérni Angliába. De London, Manchester vagy Birmingham egyelőre távol, így ne menjünk messzire, maradjunk Siófokon.

„Vasárnap rendkívül fontos mérkőzés vár ránk, hiszen a Videotont fogadjuk, remélem, velem a kapuban – bizakodott Kurucz Péter. – Csütörtökön Európa-liga-összecsapást játszik a Vidi a Trabzonsporral, ez megkönnyítheti a dolgunkat, hiszen valószínűleg fáradtabbak lesznek a székesfehérváriak, bár elég bő a keretük ahhoz, hogy pihent futballisták lépjenek pályára ellenünk. A lényeg, hogy minél hamarabb ellépjünk az utolsó helyről.”

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
4 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28