A Diósgyőr nyerte az élmezőnyt üldözők rangadóját

2012.09.21. 21:03
null
Éger László megkegyelmezett Tisza Tibornak, a Diósgyőr viszont nem tette meg ugyanezt a Pakssal (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 8. fordulójában a hatodik helyen álló Diósgyőr az egy pozícióval mögötte álló MVM Paksot fogadta, és egy „felejthető középrészű" mérkőzésen Bacsa Patrik góljával otthon tartotta a három pontot.

A Diósgyőr és a Paks összecsapásának tétje az volt, hogy melyik csapat ragad meg a közvetlen élmezőny sarkában. A nemrégiben Diósgyőrbe igazolt Rudolf Gergely még nem lépett pályára, saját kérésére, de Bacsa Patrik a 4. percben megmutatta, hogy vele is lehet számolni: a lassúsága miatt sokat kritizált Fernando Fernández remek labdájával kiugrott a balon, majd a rövid felsőbe lőtt. 1–0.

Nem sokra rá ugyanebben a felállásban jutott helyzetig a DVTK, majd Lázok János pár középtávoli lövését kellett kisebb-nagyobb tornamutatványokkal hárítania a hazai kapusnak, Ribánszki Lászlónak. Ezt követően rajtaütésszerűen leült a mérkőzés, és a miskolci születésű Kulcsár Dávid nem sokkal a léc fölött elzúgó lövése a félidő derekán jelezte: hamar feldolgozta a kapott gólt a Paks.

Az első félidő nagyjából ennyit tartogatott a nézők számára, és a második sem indult ígéretesen, ezért is kezdek el viszonylag hamar cserélgetni az edzők. A vendégek a hajrá előtt több veszélyes támadást is vezettek, Kulcsár lövései után az igazi ziccer az egykori diósgyőri Simon Attila előtt alakult ki, de fejesét szépen védte Ribánszki.

Sisa Tibor igyekezett frissíteni csapata védelmét és középpályája védekező szekcióját, majd a hajrára fordulva mérgesen büntetőt reklamált Szabó János egyértelmű kezezése után; kollégája, Tomiszlav Szivics pedig egyre rezignáltabban vette tudomásul, hogy közeleg első bajnoki veresége a Paks élén.

A korai gól után jó egy órára leült a mérkőzés, a vége viszont kifejezetten érdekesre és fordulatosra sikeredett, több gólhelyzettel a kapuk előtt – nagy kár ezért a „lyukasóráért".

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

(A Sport Televízió felvétele)

SIMON: A DVTK SEMMIT NEM KOCKÁZTATOTT ÉS EZ MEGÖLTE A JÁTÉKOT

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
DIÓSGYŐRI VTK–MVM PAKS 1–0 (Bacsa, 4.)
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 8 5 2 1 13–7 +6 17
2. DVSC-Teva 7 5 1 1 14–6 +8 16
3. Győri ETO 7 5 1 1 16–9 +7 16
4. Videoton FC 7 4 2 1 9–5 +4 14
5. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7–7 0 14
6. Budapest Honvéd 7 4 1 2 11–10 +1 13
7. Haladás 8 3 2 3 14–9 +5 11
8. MVM Paks 8 2 3 3 13–12 +1 9
9. Ferencváros 7 2 3 2 10–9 +1 9
10. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 7–9 –2 8
11. Kaposvári Rákóczi 7 2 2 3 5–9 –4 8
12. Újpest FC 7 1 3 3 6–8 –2 6
13. Pécsi MFC 7 1 3 3 5–7 –2 6
14. Egri FC 7 1 2 4 7–13 –6 5
14. Kecskeméti TE-Mecano Phoenix
7 1 2 4 7–13 –6 5
16. Siófok 7 1 6 6–17 –11 1
Legfrissebb hírek

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

Az új sportigazgató szerint Diósgyőrbe rockzene, olcsó sör és akciódús foci kell

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 11:55

Az MLSZ fegyelmi bizottsága a Nyíregyházát és a Diósgyőrt is megbüntette

Labdarúgó NB I
2026.04.01. 18:19

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
2026.03.22. 07:15

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
2026.03.21. 15:52

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47
Ezek is érdekelhetik