Budapest Honvéd: A nagy álom a Chelsea lenne - Odia

2012.09.18. 14:09
Henry Odia, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd nyári szerzeménye klubja hivatalos honlapjának, a honvedfc.hu-nak adott interjújában eddigi pályafutásáról, rövid távú céljairól, és szabadidős elfoglaltságairól is szót ejtett.

„Huszonkét éves vagyok, támadó középpályásként játszom – kezdte Odia. – Már tizennégy éves koromban pályára léptem a nigériai U17-es válogatottban. A Chelsea és a Barcelona is követte a fejlődésemet, végül a lisszaboni Sporting csapatához kerültem. Ezzel egyik nagy álmom teljesült, mivel kisfiúként mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer Portugáliában fogok játszani. Aztán úgy alakult, hogy kétezer-kilencben a spanyol másodosztályú UE Lleidához kerültem. Itt egy évig játszottam. A Honvédhoz az argentin CA San Lorenzo de Almagrótól jöttem. Kispesten három évre szóló szerződést írtam alá.”

A nigériai középpályás rövid távú céljait is ismertette.

„Stabilan szeretném a legjobb formámat mutatni, hátha felfigyelnek rám a leghíresebb bajnokságokból is. A nagy álom a Chelsea lenne. Persze tisztában vagyok azzal, hogy oda csak a legjobb játékosok kerülhetnek. De akinek nincsenek céljai, az ne is kezdjen el komolyan futballozni.”

Odia hozzátette: nagyon jól érzi magát Kispesten, Marco Rossi vezetőedző pedig úgy bánik a játékosokkal, mint ha az apukájuk lenne.

A futballista arról is beszélt, mivel üti el az idejét, ha nincsen edzés vagy mérkőzés.

„Egyelőre itt lakom a Bozsik Stadionban, így sokat tudok beszélgetni a többiekkel. Szeretek aludni, persze ilyenkor is a fociról álmodom. A családtagjaimmal is gyakran tudok beszélni az interneten keresztül. Még nagyon rövid ideje vagyok itt, de egyre inkább kezdem felfedezni a környéket” – mondta a nigériai labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29