DVSC: Az Eger nem adja olcsón a bőrét - Kondás

2012.09.22. 14:38
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, csapatának száz százalékot kell nyújtania az Eger elleni győzelem érdekében.
„Nem lesz ez egyszerű. Minden mérkőzés más. Az, hogy a Honvéd ellen jó játékkal ilyen eredményt tudtunk elérni, az a múlt héten volt, most teljesen más találkozó következik. Nagyon nehéz összecsapásra számítok, az Eger bizonyította, hogy a Videotont is képes hazai pályán megszorongatni, csak az utolsó utáni percekben tudott nyerni a fehérvári csapat. A Ferencváros ellen is 0–2-ről egyenlítettek ki a hevesiek és az MTK is megszenvedett velük. Nem szabad nézni, hányadik helyen áll ellenfelünk, úgy kell készülni erre a mérkőzésre, mintha szintén rangadó lenne, ellenkező esetben nehéz dolgunk lesz. Biztos vagyok benne, az Eger nem adja olcsón a bőrét, és annak ellenére, hogy sok pontot nem szerzett eddig, veszélyes lehet. Nekünk száz százalékot kell nyújtani ahhoz, hogy megnyerjük a meccset” – nyilatkozta Kondás a dvsc.hu-nak.
Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
6 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
6 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
7 órája