Futball: újra használható a Puskás-stadion középső lelátója

2012.09.20. 13:59
Címkék
Három év után újra használható a Puskás Ferenc Stadion középső lelátója, így a magyar labdarúgó-válogatott következő, törökök elleni mérkőzésére már 38 ezer néző látogathat ki.

Az üzemeltető Nemzeti Sportközpontok (NSK) csütörtöki közleménye szerint a 2009 őszén biztonsági okokból lezárt lelátórész (a felső karéj alsó része) állapota a tavaszi és nyári viharok során tovább romlott. Az így halaszthatatlanná vált hiba- és vészhelyzet-elhárítást az NSK összekötötte a stadion befogadóképességének növeléséhez szükséges munkálatokkal.

A statikai szakvélemény előírásai alapján megerősítették a korrodált tartószerkezeti részeket, és elvégezték a szükséges állagmegóvási munkákat, így a korábbi 26-27 ezerről 38 ezer fősre növelték a Puskás Ferenc Stadion befogadóképességét – idézi az NSK csütörtöki közleménye Vígh László kormánybiztost.

Vígh László hozzátette, hogy a válogatott 2016-ig biztosan a Puskás Stadionban játssza hazai tétmeccseit, akkor költözhet majd át az új, 65 ezer férőhelyes Nemzeti Stadionba, míg a Puskást atlétikai stadionná alakítják át.

Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője jelezte: az MLSZ örül annak, hogy a török együttes elleni meccsre több néző látogathat ki, mint korábban, s bízik abban, hogy megtelik a kibővített stadion október 16-án.

Az MLSZ közölte, hogy a mérkőzésre jövő kedden kezdik árulni a jegyeket, áruk kedvezőbb lesz a hollandok elleni, múlt keddi találkozó belépőinél, és ismét alakítanak majd ki családi szektort.

Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
57 perce

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
3 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
3 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
4 órája