Honvéd: Délczeg megtartaná kiváló formáját

Vágólapra másolva!
2012.09.14. 17:19
Kiváló formában futballozik a labdarúgó NB I-ben szerepelő Budapest Honvéd támadója, Délczeg Gergely, aki legutóbb a Gyirmót elleni Ligakupa mérkőzésen két gólt szerzett. A 25 éves csatár nem érzi magát jobb formában, egyszerűen csak több helyzete akad, ráadásul már a büntetőket is ő rúghatja.

„Most úgy néz ki, valóban sikerül a kapuba is betalálnom. Pedig nem érzem magam jobb formában, mint tavaly. De más játékrendszerben játszunk, több helyzetem is van. Első hat fordulóban három gólt rúgtam, és egy gólpasszt adtam. Remélem, marad ez a tendencia" – nyilatkozta Délczeg Gergely a klub hivatalos oldalának.klub hivatalos oldalának.

„A szezon előtt azt beszéltük meg, hogy Ivancsics Gellért az első számú jelölt, én vagyok a második, Debreceni András a harmadik. Sajnos Ivancsics hibázott a Fradi ellen, bár az nem volt olyan nagy hiba, mert megnyertük a mérkőzést. De jelen pillanatban, én vagyok a végrehajtó. Ameddig nem hibázok, addig nagy valószínűséggel én fogom rúgni a büntetőket" – tette hozzá a 25 éves támadó.

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
12 órája

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50
Ezek is érdekelhetik