Honvéd: Itt magasabb a színvonal, mint Szerbiában - Kosztics

2012.09.20. 10:44
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd nyári szerzeménye, Filip Kosztics klubja hivatalos honlapjának, a honvedfc.hu-nak nyilatkozott. A 18 esztendős szerb támadó eddigi pályafutásáról, céljairól, a magyar és a szerb labdarúgás közötti különbségekről, illetve szabadidős elfoglaltságairól is beszélt.

„A szerbiai Loznicában kezdtem a pályafutásomat, amelyben kiváló utánpótlásképzés folyik. Fél évig játszottam a Radnicski felnőttcsapatában, amelyben egész jó szezont produkáltam. Gólokat szereztem és a játék is jól ment. Borisz Zsivanovics – aki nem sokkal előttem érkezett a klubhoz – nagyon jó barátom, és mivel közös a menedzserünk, ők ajánlották számomra a próbajáték lehetőségét. Örülök, hogy megfeleltem” – nyilatkozta Kosztics.

„Még nagyon fiatal vagyok. Keményen és szorgalmasan kell edzenem, hiszen jelenleg nekem is az első csapatba kerülés a legfontosabb. Az a célom, hogy a későbbiek során valamelyik topligában, leginkább az olasz vagy az angol bajnokságban szerepelhessek” – mondta céljairól a szerb támadó, akihez Filippo Inzaghi, illetve a Manchester United játéka áll a legközelebb.

„Szerintem Magyarországon sokkal európaibb focit játszanak, mint nálunk, Szerbiában. Úgy látom, itt magasabb a színvonal és gyorsabb a játék” – vélekedett a 18 esztendős futballista.

Kosztics azt is elárulta, mivel tölti a szabadidejét.

„Itt lakom a Bozsik Stadionban. A legtöbb időt Zsivanoviccsal töltöm, de mindenkivel nagyon jól kijövök. A beilleszkedéssel semmilyen problémám nem volt, és az is sokat segített, hogy Lovric és Vidovics már hosszabb ideje itt játszanak. Bejárogatunk a városba, és néha egy-egy mozi is belefér” – zárta mondandóját a fiatal játékos.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
10 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25