KTE: Nem vagyok rossz játékos, helyem lenne a Lokiban - Ramos

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 09:39
Mi számít? A nemzetközi terepen begyűjtött piros lap vagy inkább a játékhiány? A Bruges elleni Európa-liga-selejtezőn kiállított Luis Ramos szeptember elején a DVSC-től Kecskemétre szerződött. A játékos szerint élete egyik legjobb döntését hozta meg a klubváltással, bár úgy véli, helye lenne a bajnokcsapatban.

„Az első számú oka a váltásnak a játékhiány volt, futballozni akarok, nem a padon ülni, a lehetőségre várni – mondta a Nemzeti Sportnak a kedden a Ligakupában a Szolnokot 5–0- ra legyőző KTE-ben először pályára lépő légiós. – Nem vagyok rossz játékos, úgy érzem, lett volna helyem a magyar bajnokcsapatban. Sok minden nem úgy alakult, ahogy reméltem, beszélgettem a családtagjaimmal, hogy mit kellene tennem. Eddzek tovább rendesen, ahogy eddig, abban bízva, hogy bizonyíthatok? Az előző idényben nagyon keveset játszottam, a Debrecen meccseinek körülbelül harminc százalékán. A Kecskemét hónapokkal ezelőtt érdeklődött, nem a semmiből került elő."

A klubváltás ugyanakkor villámgyorsan és minimális körítés mellett zajlott – a középpályás a Debrecennel szerződést bontott, majd rögtön alá is írt a Kecskeméthez. Luis Ramos augusztus végén az FC Bruges elleni Európa-liga-rájátszás első mérkőzésén piros lapot kapott, a DVSC a hazai találkozón emberhátrányban 3–0-ra kikapott, amivel a továbbjutás kérdése gyakorlatilag eldőlt. A „bűnbak" szerepkör tálcán kínálja magát.

„Nem akarok mélyen belemenni ebbe a témába, nem tudom, hogy a kiállítás nélkül is létrejött volna-e a klubcsere. Ha a Lokival bejutottunk volna valamelyik nemzetközi kupába, megint más lenne a helyzet, több sorozat, több meccs, több esély a pályára lépésre. Leginkább az előző idényben kapott kevés lehetőség befolyásolt, amikor a váltásra szavaztam. Megkönnyebbültem, s most úgy érzem, életem legjobb döntését hoztam meg. A kecskeméti futballisták nagy részét ismerem, támadófocit játszik az együttes, egy edzést követően a Szolnok ellen végig játszottam" – nyilatkozta Ramos, aki az öccséről, a Valencia kötelékébe tartozó 19 éves Anthony Lozanóról is beszélt.

„Az öcsém a hondurasi válogatott tagjaként részt vett a londoni olimpián, pályára is lépett a játékokon, jelenleg a Valencia második csapatával edz, hogy erőnlétben utolérje magát. Ha rendben lesz, csatlakozik az első csapat keretéhez. Ha elkerülik a sérülések, két-három éven belül kulcsember lehet egy nagy európai csapatban, mint amilyen a Valencia. Tavaly kölcsönadta a klub a második vonalban szereplő Alcoyanónak, lehet, hogy az ősszel is ez lesz a sorsa. Hogy ebben az esetben ajánlanám-e neki Magyarországot? Nem hiszem, hogy részéről jó ötlet lenne ide szerződni, annál sokkal tehetségesebb" – fogalmazott a KTE Phoenix-Mecano futballistája a testvérével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24
Ezek is érdekelhetik