Ligakupa: Nevetséges, amit a bírók művelnek velünk – Török

2012.09.10. 12:55
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó Ligakupa csoportkörének második fordulójában a Ferencváros hazai pályán 2–1-re legyőzte a mérkőzést 10 emberrel befejező KTE-Phoenix Mecanót. A találkozó után a két szakvezető a Sport Televízió kamerája előtt értékelte a látottakat.

Ricardo Moniz (Ferencváros): „Nem vagyok teljesen elégedett, már az első félidőben több gólt kellett volna lőnünk, az is bosszantó, hogy ismét gólt kaptunk, ezen mindenképpen javítanunk kell. A mérkőzésen az egyéni képességek domináltak, Somália és Böde nagyszerű egyéni villanása döntötte el a mérkőzést. Ugyanakkor a védekezésünkön javítanunk kell, ott még mindig túl sok a hiba. Azt szeretném, ha a szélső játékosaim elsősorban a támadásban jeleskednének. Ma Somália annyira frissnek érezte magát, hogy besegített Jovanovicsnak is a védekezésben. Az elsődleges azonban az lenne, hogy a támadásokban aktívak legyünk, és talán kevesebb futással is elérhetünk még többet." Ricardo Moniz (Ferencváros): „Nem vagyok teljesen elégedett, már az első félidőben több gólt kellett volna lőnünk, az is bosszantó, hogy ismét gólt kaptunk, ezen mindenképpen javítanunk kell. A mérkőzésen az egyéni képességek domináltak, Somália és Böde nagyszerű egyéni villanása döntötte el a mérkőzést. Ugyanakkor a védekezésünkön javítanunk kell, ott még mindig túl sok a hiba. Azt szeretném, ha a szélső játékosaim elsősorban a támadásban jeleskednének. Ma Somália annyira frissnek érezte magát, hogy besegített Jovanovicsnak is a védekezésben. Az elsődleges azonban az lenne, hogy a támadásokban aktívak legyünk, és talán kevesebb futással is elérhetünk még többet."

Török László (Kecskemét): „Jól kezdtünk, utána a Ferencváros átvette az irányítást, ezzel együtt azt mondom, hogy voltak olyan periódusok a mérkőzésen, amikor jól játszottunk, még emberhátrányban is a második félidőben. Voltak remek támadásaink is, a gólokat súlyos egyéni hibákból kaptuk, úgy látszik, voltak, akik hiányoztak a technikai képzésről. Ettől függetlenül megvédem a csapatomat, mert amit az utóbbi időben művelnek velünk, az nevetséges. Ha húsz évvel fiatalabb lennék, biztos, hogy elmennék játékvezetőnek, megmutatnám, hogyan kell vezetni egy mérkőzést."

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
3 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
12 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24