Videoton: Az idei szezon eddigi legjobbját nyújtottuk - Sousa

Vágólapra másolva!
2012.09.09. 08:56
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó Ligakupa csoportkörének második fordulójában a Videoton hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Lombard FC-t. A mérkőzés után a két szakvezető, Paulo Sousa és Zsivóczky Gyula a vidi.hu-n értékelte a látottakat.

„Az idei szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk, már az első félidőben akár három-négy gólt is rúghattunk volna, mi irányítottuk a játékot a mérkőzés szinte minden pillanatában. Ezúttal is éretten futballoztunk, és ez meghozta az eredményét. A szurkolók most is végig segítettek, támogattak minket, ennek pedig a mai mérkőzésen is nagy szerepe volt a sikerben” – nyilatkozta Paulo Sousa, a fehérváriak vezetőedzője a vidi.hu-nak.Paulo Sousa, a fehérváriak vezetőedzője a vidi.hu-nak.

„Jó tempójú, hajtós mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, és nem vallottunk szégyent. Hosszú idő után ez volt az első meccsem a csapat kispadján, kilencven perc után tisztábban látok, látom a hibákat, látom, hogy mi az, amit még gyakorolnunk kell, de most lesz másfél hetünk kijavítani ezeket a következő bajnoki találkozóig. Az első félidőről viszont nem nagyon szeretnék beszélni, mert az nem a fociról szólt. Ott kamikaze zajlott, mindkét csapat részéről” – vélekedett Zsivóczky Gyula, a pápaiak trénere.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
10 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
22 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik