KTE: válogatott meghívót kapott a nyáron érkezett csatár

2012.10.03. 07:13
Meghívót kapott a válogatottba Rafael Burgos, a Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 24 esztendős salvadori csatára.

A salvadori csatár eddig két alkalommal lépett pályára az NB I-ben jelenleg 14. helyen tanyázó KTE-Phoenix Mecano színeiben, és egy gólpassz fűződik a nevéhez.

Burgos a legutóbbi válogatott mérkőzések alkalmával gólpasszt és győztes gólt jegyzett a Guyana elleni összecsapásokon (2–2, 3–2), most pedig a Costa Rica elleni találkozóra készül, amely élet-halál téttel bír nemzeti csapata számára.

„A legfontosabb, hogy Costa Rica ellen nyerni tudjunk, ebben az esetben biztosan továbbjutunk” – nyilatkozta Burgos. A támadó egyébként jól érzi magát Kecskeméten, és noha semmit sem tudott a magyar fociról mielőtt ide igazolt volna, úgy érzi, jó csapathoz került.

„Nem sokat, mondhatni semmit sem tudtam a magyar futballról, mielőtt Kecskemétre igazoltam volna, de jól érzem magam a városban és a klubnál, úgy gondolom, jó csapattá tudunk formálódni” – tette hozzá a salvadori csatár.

Salvador október 12-én fogadja Costa Ricát, és egy győzelemmel matematikailag is megszerezné a csoport második helyét, ezzel pedig a továbbjutást az utolsó kvalifikációs körbe. A záró mérkőzésre Mexikóban kerül sor október 16-án.



Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04