NB I: Paulo Sousa szerint jó formában van a Ferencváros

2012.10.06. 12:09
Címkék
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nehéz mérkőzésre számít a Ferenváros ellen. A portugál szakember szerint a Fradi jó formában van.

„Azzal kezdeném, hogy nagyon örülök, hogy a Ferencváros jó formában van az utóbbi időben, hiszen a magyar labdarúgás egyik legfontosabb klubja. Jó látni, hogy eredményesek. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy nehéz meccs lesz számunkra a vasárnapi” – mondta Paulo Sousa vezetőedző a vidi.hu-nak. vidi.hu-nak.

„Szoros mérkőzésre számítok. Csupán egy napunk van a felkészülésre, de tudjuk, mire számíthatunk a Fraditól, így próbáljuk a lehető legjobban felkészíteni a játékosokat, hogy meg tudjuk szerezni a győzelmet. Ez egy másik sorozat, teljesen már mérkőzés, más körülményekkel, de itt is ugyanúgy három pont jár a győzelemért, mint az Európa-ligában, ezt a 3 pontot pedig szeretnénk megszerezni.”

Mint ismert, a két csapat vasárnap 16.30-kor játszik egymással Fehérváron.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
3 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
3 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
3 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
3 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
4 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
4 órája