NB I: Voltak, akik nem nőttek fel színvonalhoz - Daerden

2012.10.21. 20:56
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Győri ETO 3–2-re nyert otthon az Újpest ellen: a hazaiak vezetőedzője, Pintér Attila csapata küzdeni tudását dicsérte, míg a vendégek belga szakvezetője, Jos Daerden a játékvezetőket bírálta burkoltan.

Pintér Attila: – Sok problémánk volt a mérkőzés előtt, a hiányzók miatt kevesebb variációnk maradt az előre játékban, de akik ma pályára léptek bebizonyították, hogy nagy akarattal és szívvel rendelkeznek. Nagyon sokat segített megint a szurkolótáborunk, hiszen 2–0 után is űzték, hajtották a játékosokat. Rati Aleksidzét azért cseréltem le, mert úgy éreztem egy az egyben verhető az ellenfelünk, és neki volt egy-két labdavesztése, amiből meg veszélyes volt az Újpest. A helyére beálló játékos pedig jól cselez, és ez be is jött.

Jos Daerden: – Úgy érzem, sajnos voltak, akik ma nem nőttek fel a csapatok színvonalához. Jól játszottunk, mindkét csapat támadófocit erőltette. Azt láttam a játékosoktól, amit edzésen elterveztünk és gyakoroltunk. Most nem azt kaptuk, amit megérdemeltünk volna.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek

Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Kézi: hullámvölgy nélkül menetelt az U16-os bajnoki címig a Győri ETO

Utánpótlássport
2026.05.29. 09:01

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Borbély Balázs: Boldog vagyok, hogy ilyen sok örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 08:37

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
2025.10.25. 19:32

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07
Ezek is érdekelhetik