NB II: Zsolnaiék a ZTE ellen is folytatnák jó sorozatukat

2012.10.09. 19:41
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában veretlenül szereplő Puskás Akadémia támadója, Zsolnai Róbert boldog, hogy legutóbb duplázni tudott a Szigetszentmiklós ellen, és Zalaegerszegen is folytatná csapata jó szereplését.

„Nagyon örülök az újabb sikernek, hiszen egy masszív, egységes Szigetszentmiklóst tudtunk nagyon simán legyőzni a legutóbbi fordulóban. A győzelmen kívül számomra az is fontos volt, hogy két gólt lőttem, ugyanis az elmúlt hetekben megvoltak a helyzeteim, de nem sikerült feliratkoznom a góllövők közé. Remélem ez lökést ad nekem, és a következő fordulókban újabb gólokkal segíthetem a csapatot" – nyilatkozta Zsolnai Róbert a vidi.hu oldalának.vidi.hu oldalának.

„A hétvégén nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a tavaly még az élvonalban szereplő ZTE otthonába látogatunk, ráadásul úgy tudom, hogy nagyon készülnek a mérkőzésre, rengeteg nézőre számítanak. Úgy gondolom, ez a meccs számunkra vízválasztó lesz, hétvégi ellenfelünk eddigi szereplése ugyanis csalóka. A ZTE - és ezt nem udvariasságból mondom - jobb csapat annál, mint amilyen eredményeket eddig felmutatott. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán ellenünk, a veretlen listavezető ellen kettőzött erővel küzdenek. Ugyanakkor a mi célunk változatlan, szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani a bajnokságban, és Zalaegerszegre is a három pontért utazunk" – tette hozzá az élvonalban is megforduló támadó.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33