UEFA Futsal Cup: az ETO közel volt az óriási bravúrhoz

Vágólapra másolva!
2012.10.12. 17:16
A Rába ETO 2–2-es döntetlent játszott a házigazda Ibera Star Tbiliszivel a futsalosok berkeiben Bajnokok Ligájának számító UEFA Futsal Cup elitkörének tbiliszi kvartettjében, a D-csoport pénteki játéknapján, így veretlenül várja az utolsó mérkőzést, és elvben még van esélye a Final Fourba kerülésre.

A hazaiak nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, azonban Balázs Zoltán hiba nélkül őrizte a magyar kaput. A viharos első három perc után a győriek nemcsak kiegyenlítetté tették a játékot, de hamarosan a vezetést is megszerezték Dróth Zoltán jóvoltából.Dróth Zoltán jóvoltából.

Mintegy két perc elteltével egy sarokrúgást követően Romario egyenlített, ám a gól nem adott szárnyakat a grúz csapatnak, a győriek továbbra is kitűnően tartották magukat – sőt a játékrész hajrájában Luque révén újra megszerezték a vezetést.

A második félidőben a hazai csapat óriási erőfeszítéseket tett az egyenlítésért, és a játékrész derekán Rafa sikerrel is járt. A hátralévő időben mindkét csapat nyíltan játszott, néhány másodperccel a befejezés előtt Juanra révén a győriek karnyújtásnyira voltak a győzelemtől – a labda azonban a kapufán csattant, így maradt a 2–2.

Az elitkörben négy négyes csoportban zajlanak a küzdelmek, minden négyesből a csoportelső jut be a tavaszi Final Fourba.

A nyitó napon a Benficával döntetlent játszó győriek az utolsó csoportmeccsükön vasárnap az egyelőre pont nélküli Luparensével mérkőznek meg – megfelelő különbségű (legalább ötgólos) győzelmük és a másik találkozó döntetlenje esetén még megnyerhetik a D-csoport küzdelmeit.

UEFA FUTSAL CUP
D-CSOPORT, TBILISZI
2. FORDULÓ
Iberia Star (grúz)–Rába ETO 2–2 (1–2)
Gólszerző: Dróth (6:31 – 0–1), Romario (8:34 – 1–1), Luque (17:59 – 1–2), Rafa (30:57 – 2–2)
A csoport másik mérkőzésén
Benfica (portugál)–Luparense (olasz) 3–2 (1–1)
A csoport állása két forduló után: 1. Iberia Star 4 pont (8–3), 2. Benfica 4 (6–5), 3. Rába ETO 2, Luparense 0

 

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik