Játékossors: horrorsérülést szenvedett a 15 éves magyar kapus

2012.11.13. 22:04
Ijesztő sérülés árnyékolta be egy labdarúgó U15-ös bajnoki mérkőzést: a Haladás-Illés Akadémia-FTC (2-1) utánpótlás mérkőzésen egy szerencsétlen ütközést követően a vendégek kapusának ki kellett vennie egy veséjét és egy bordáját.

A találkozó 52. percében a hazaiak egyik játékosa ütközött a vendégek kapusával, Késmárky Bencével. Az eset után a fővárosiak kapusát ápolni kellett, lecserélték, majd miután az öltözőben véres volt a vizelete, és nagy fájdalmai voltak, a szombathelyi kórházba szállították.

Súlyos belső sérülése miatt aznap megoperálták, egyik bordája mellett egyik veséjét is ki kellett venni. A fiatal kapus, azóta elhagyhatta az intenzív osztályt, néhány napig a gyermekosztályon ápolják. Az orvosok szerint jó esély van rá, hogy folytathatja pályafutását. A futballistát Illés Béla az Illés Akadémia alapítója, és Tóth Miklós a Haladás ügyvezetője is meglátogatta a kórházban.

A mérkőzéshez tartozik, hogy a kapussal szerencsétlenül - és teljesen vétlenül - ütköző szombathelyi játékos később bokaszalag-szakadás szenvedett – adta hírül a haladas.hu.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45