Labdarúgás: OVB-elutasítás a felcsúti stadionépítés ügyében

MTI MTIMTI MTI
2012.11.14. 12:06
Nem lehet országos népszavazást tartani a felcsúti stadion építése ügyében az MSZP által benyújtott kérdés alapján az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai határozata értelmében.

A testület azért utasította el a Mesterházy Attila MSZP-elnök által benyújtott kérdés hitelesítését, mert az szerintük nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe. Az elutasításra a tízfős bizottság hat tagja szavazott igennel.

Mesterházy Attila – hitelesítésre benyújtott – aláírásgyűjtő ívén az alábbi kérdés szerepel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy 2014. december 31-ig, állami finanszírozással Felcsúton labdarúgó stadion ne épüljön?”

Varga László szocialista országgyűlési képviselő az előterjesztő képviseletében a döntés előtt azt mondta, indokolatlan és a társadalom túlnyomó többsége számára irritáló a beruházás tervezete. Szerinte az emberek többsége a népszavazáson azt nyilvánítaná ki, hogy nem kíván ilyen projektekre költeni a közös adóforintokból, amikor – szavai szerint – több mint négymillióan élnek létminimum alatt.

Utalt arra, hogy az elképzelés szerint az 1800 lelkes településen a nemzetközi sportszövetségi előírásoknak megfelelő stadion épülne mintegy 2.8 milliárd forint államilag átengedett bevételből (társasági adóból).

A jogszabályok szerint az OVB elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál.

Legfrissebb hírek

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13

Újabb látványos terveket mutatott be új stadionjáról az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:56

Az Újpest elnöke is megszólalt az új stadion felfüggesztett engedélyezési eljárásáról

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 17:39

Fél évre felfüggesztették az Újpest új stadionjának engedélyezési eljárását

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 16:00

Megint kikapott otthon a Puskás Akadémiától a ZTE, így elúszhat számára a dobogó

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 21:55

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
2026.04.09. 16:34

Sporttörténeti ritkaság: Messi az első aktív játékos, akiről lelátószektort neveztek el

Minden más foci
2026.03.27. 16:57