NB I: Prukner és Garami sem bánkódik a döntetlen miatt

2012.11.24. 08:42
A labdarúgó NB I 16. fordulójának nyitó mérkőzésén a Kaposvár hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a tabella második helyén álló MTK-val. A Rákóczit irányító Prukner László elégedett az egy ponttal, míg Garami József, az MTK szakmai igazgatója szerint küzdelmes mérkőzést játszottak a csapatok.

„A mérkőzés elején is voltak hibáink, különösen a beadásokkal gyűlt meg a gondunk, de valóban, Bojan Vrucina beállásával gyorsabbá vált a játékunk – felelte Prukner László a Nemzeti Sport azon felvetésére, hogy az első félidei kényszerű csere után veszélyesebbé vált csapata játéka. – Sajnos légiósunk nincs olyan erőállapotban, hogy végig hasznára legyen a csapatnak, de ha nálunk marad, sikeresebb tavaszt zárhat."Prukner László a Nemzeti Sport azon felvetésére, hogy az első félidei kényszerű csere után veszélyesebbé vált csapata játéka. – Sajnos légiósunk nincs olyan erőállapotban, hogy végig hasznára legyen a csapatnak, de ha nálunk marad, sikeresebb tavaszt zárhat."

„Mindenképpen elégedett vagyok az egy ponttal, bár mindkét csapat győzelemre játszott, nem elégedett meg a döntetlennel. Részünkről nem volt több ebben a mérkőzésben, mert csak az első húsz percben domináltunk, akkor is elrontottuk a helyzeteinket" – folytatta a Kaposvár vezetőedzője, aki hozzátette, ezúttal azért támadtak visszafogottabban, mert nem engedhették meg, hogy az MTK lekontrázza őket.

A vendégek szakmai igazgatója, Garami József nem értett egyet azzal a véleménnyel, hogy csapata az első félidőben halványabban futballozott.

„Ez nem teljesen van így, inkább csak az első húsz-huszonöt percre szűkíteném ezt az időszakot. Ekkor valóban a Rákóczi akarata érvényesült a pályán. Azzal mindenképpen megleptek minket a hazaiak, hogy rendre jól forgatták meg a védelmünket, veszélyesen kerültek védősorunk mögé, és a nehezen megszerzett labdát középpályásaink könnyedén el is adták. Később aztán megnyugodott a csapatunk, s kiegyenlítettebbé vált a játék" – nyilatkozta Garami, aki szerint ezúttal küzdeni tudásból is jelesre vizsgázott együttese.

„Meglehet, hogy a nézőknek nem tetszett ez a találkozó, ettől függetlenül küzdelmes, nagy iramú mérkőzést játszottak a csapatok. Az ilyen teljesítmény után nem lehetek elégedetlen" – zárta mondandóját az MTK szakmai igazgatója.

Legfrissebb hírek

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
7 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
10 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
11 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12
Ezek is érdekelhetik