Újpest: bokasérülést szenvedett a lila-fehérek kapusa

2012.11.06. 09:03
Kisebb bokasérülést szenvedett Horváth Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest kapusa. A 25 esztendős futballista a Haladás elleni bajnokin már szeretne ott lenni a keretben – számol be róla az ujpestfc.hu.

Szombaton az Újpest FC B előzetesen megadott kezdő tizenegye még Horváth Tamás nevével kezdődött, azonban a 25 éves kapusnak a bemelegítés alatt kibicsaklott a bokája, így végül Floszmann Tamás védett a második csapat szegedi mérkőzésén.

A vasárnap elvégzett vizsgálatok azonban megállapították, hogy nem történt komolyabb sérülés, Horváth Tamásnak szalaghúzódás miatt előreláthatólag csak ezt a hetet kell majd pihenéssel töltenie.

„Bemelegítés közben egy oldalról érkező beadást húztam le, visszaérkezéskor azonban a bokám aláfordult, ezért nem tudtam vállalni a mérkőzést – eléggé egyenletlen volt a szegedi pálya talaja.Szerencsére szakadás nem történt, néhány napig kell pihentetnem a lábamat. A Ferencváros második csapata ellen pénteken biztosan nem védhetek, szombaton azonban a Haladás ellen már ott szeretnék lenni a keretben" – nyilatkozta a kapus.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47