DVSC-Teva: hosszabbított a 40. életévében járó klublegenda

2012.12.28. 10:22
null
Dombi Tibor (balra) az ETO elleni őszi rangadón a kezdőcsapat tagja volt (Fotó: Mirkó István)
Nyárig biztosan a DVSC-Teva játékosa lesz Dombi Tibor, miután a december végén lejáró szerződését a nyárig meghosszabbították – adta hírül pénteken az NB I-es debreceni labdarúgóklub hivatalos honlapja.

 

A 40. életévében járó rutinos középpályás az őszi szezonban hét NB I-es mérkőzésen lépett pályára, emellett játszott négy Ligakupa- és egy Magyar Kupa-találkozón.

„A játéklehetőség szempontjából számomra jól sikerült az elmúlt fél év. Már a nyári felkészülési időszakban is több edzőmérkőzésen pályára léphettem, ettől jobban éreztem magam, nagyobb lett az önbizalmam – idézi a dvsc.hu Dombi Tibort. – Persze a több játéklehetőség annak is betudható, hogy ősszel sokan bajlódtak sérüléssel, ráadásul olyan emberek, akik meghatározónak számítanak. Így jobban előtérbe kerültem, de úgy érzem, nem lógtam ki a csapatból.”

Dombi szerint a sérülések is közrejátszottak abban, hogy a csapat teljesítménye a szép sikerek után visszaesett. Ugyanakkor úgy véli: ezen lehet változtatni.

„Szerintem mindenki tudja, mi a dolga, a rosszabb széria még időben fejbe vágott minket, és azon leszünk, hogy javítsunk. Tavasszal nemcsak a három pont miatt kell hozni a meccseket, hanem azért is, hogy mindig jobb szájízzel jöjjünk le a pályáról.”

Dombi Tibornak nem csak a sport nyújtott élményeket az utóbbi időben: szerepelt a Tankcsapda „Számolj vissza” című videoklipjében, amelyben láthatjuk csak fut, fut, fut...

„Nagyon örültem természetesen a felkérésnek, megtiszteltetésnek éreztem – mondta e szerepvállalásról a futballista a klub honlapjának. – Nyolc helyszínen forgattunk Budapesten, és nekem végig futni kellett. A rendező, Hajdú Szabolcs hozzám hasonlóan sárrétudvari gyökerekkel rendelkezik, így persze ment a sztorizgatás. Nagy élményben volt részem, kiváló volt a hangulat is. A Tankcsapda két tagja, Lukács Laci és Fejes Tamás nagyon jó barátom, egyben én vagyok az együttes egyik legnagyobb rajongója, de nem ezért kerestek meg, hiszen több ismert személyiség is látható a klipben, és ezt a szerepet, a futást, éppen rám szabták. Ha focizni kellett volna, biztos nem nekem szólnak.”

Legfrissebb hírek

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
21 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39

Felkészülés: Gavrics duplázott, az ETO legyőzte a Ferencváros El-ellenfelét

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 20:26
Ezek is érdekelhetik