Haladás: a ZTE is a téli ellenfelek között

2012.12.05. 08:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a téli felkészülési időszak során a másodosztályú ZTE-vel is megmérkőzik a csapat.

Noha még nem teljes a Haladástéli felkészülési menetrendje, öt edzőmeccs, egy kétnapos,veszprémiteremtorna és egy egyhetes soproni edzőtábor már biztosan szerepel a programban. Vörös Csaba technikai vezető a haladas.hu-nak elmondta, a csapat január 9-én kezdi el a munkát, az azt követő hétvégén pedig prominens ellenfelekkel (FTC, Budapest Honvéd, Videoton, Veszprém, Győri ETO) csap össze a Veszprém Arénában. Az első nagypályás felkészülési mérkőzéséta tervek szerintjanuár 23-án játssza a Haladás, ám az ellenfél még nem ismert. technikai vezető a haladas.hu-nak elmondta, a csapat január 9-én kezdi el a munkát, az azt követő hétvégén pedig prominens ellenfelekkel (FTC, Budapest Honvéd, Videoton, Veszprém, Győri ETO) csap össze a Veszprém Arénában. Az első nagypályás felkészülési mérkőzéséta tervek szerintjanuár 23-án játssza a Haladás, ám az ellenfél még nem ismert.

Legfrissebb hírek

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
18 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
18 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
19 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:19

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50