KTE: a munkán kívül vannak még kérdőjelek - Horváth F.

2012.12.10. 20:26
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE vezetőedzője kicsit más munkát ígér a felkészülésre a szokottnál, de az edzőtábor és az esetleges igazolások tekintetében vannak még kérdőjelek.

„Biztos nem teljesen olyan lesz, mint amilyenre sokan számítanak. Nem vagyok a hosszú távú futások híve, de abból is kell persze, csak nem olyan sok. Inkább olyan dinamikus és labdás gyakorlatokra lesz helyezve a hangsúly, amik mérkőzéseken is előfordulhatnak. Olyan biztos nem fog előfordulni meccshelyzetben, hogy egy játékosnak 400 métereket kell futnia zsinórban, olyan viszont igen, hogy több tíz méteres labdás helyzet adódik. Én inkább erre fektetem a hangsúlyt, illetve olyan új dolgokra, amiket már sikerrel alkalmaztam. Sok újdonság van, mindig törekszem arra, hogy a legújabb, legfrissebb dolgokat beépítsem a napi munkába, folyamatosan gyűjtöm is az új információkat" – nyilatkozta Horváth Ferenc vezetőedző a kecskemetite.hu-nak.

„Igen, sok kérdőjel van még, edzőtábor ügyben is egyelőre ez a helyzet, de a játékoskeret kapcsán is sok dolgot kell még megbeszélnünk. Vannak kiszemeltjeink is, de erről egyelőre korai lenne még beszélni. Egy biztos, a kérdőjelek előbb-utóbb mindig kiegyenesednek. Minél előbb szeretnénk majd végezni a bajnokságban, nem szeretnénk hátrafelé tekintgetni, ehhez pedig kellenek majd minőségi igazolások is" – tette hozzá a fiatal szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
5 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56