Videoton: másodosztályú brazil klubhoz szerződött Jeff Silva

Vágólapra másolva!
2012.12.27. 21:47
A brazil másodosztályban (Série B) szereplő ABC FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Jeff Silvát, a legutóbb a Videotonnál és a DVTK-ban szereplő bal oldali védőt.

Jeff Silva örül, hogy ismét brazil csapat mezét öltheti magára (fotó: abcfc.com.br)

A natali klub valódi erősítésként számol be a 26 éves játékos érkezéséről. Jeff Silva – aki januárban igazolt a Videotonhoz a Náuticótól – a fehérvári csapatban nem tudott gyökeret ereszteni, mindössze egy bajnokin léphetett pályára, és az ősszel már a Diósgyőrben játszott kölcsönben, a piros-fehéreknél öt meccsen egy gólt szerzett.

A beszámoló szerint Jeff Silva a csütörtöki napot már a klubnál töltötte, bemutatták a klub edzőinek, és a délután során már edzett is.

„Boldog vagyok, hogy visszatérhetek Brazíliába, és egy ilyen nagyszerű csapathoz tartozhatok. Szerencsére eredményes csapatoknál szerepeltem az elmúlt időben, remélem, itt is ilyen időszakot töltök majd” – idézi Jeff Silva bemutatkozó szavait a 2013-as szezonra készülő klub honlapja, az abcfc.com.br.

Az ABC legutóbb a 10. helyen végzett a húszcsapatos Série B-ben.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54
Ezek is érdekelhetik