DVSC: a Létavértes meglepetésre készül a kupában

2013.01.31. 15:03
A labdarúgó NB III-ban szereplő – a Debreceni VSC fiókcsapatának számító – Létavértes komolyan készül a „nagycsapat", a DVSC-Teva elleni Magyar Kupa-negyeddöntőre. A Létavértesnél tudják, hogy nem számítanak esélyesnek, azonban Gyarmati András vezetőedző szerint a rejtett tartalékokat is elő fogják hozni a fiatalok a vasárnapi mérkőzésen, és akár újabb meglepetést is szerezhetnek.

Gyarmati András, a Létavértes vezetőedzője szerint a DVSC fiókcsapatának labdarúgóiban komoly a bizonyítási vágy a Loki elleni, vasárnapi Magyar Kupa-mérkőzés előtt.

„A fiúk nagyon készülnek, várják a találkozót, hiszen mégiscsak az első csapattal csapnak össze. Biztos vagyok benne, mindent megtesznek azért, hogy bebizonyítsák önmaguknak és a vezetőknek: lehet rájuk számítani” – mondta Gyarmati a dvsc.hu-nak.

„Természetesen nem mi vagyunk a favoritok, de vasárnap hazai pályán játszunk, és bármi előfordulhat. Nagyon nagy dopping a fiúk számára, hogy a Lokival mérkőzhetnek meg, eddig is csak feltüzelte őket, amikor magasabb osztályban szereplő ellenféllel küzdhettek meg. A rejtett tartalékokat is előszedték annak érdekében, hogy jó teljesítményt nyújtsanak, és szerintem ezúttal sem lesz másképpen” – tette hozzá az edző.

A Létavértes Debrecen elleni Magyar Kupa negyeddöntője vasárnap 14 órakor kezdődik, a visszavágót február 6-án, szerdán rendezik.

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47