Honvéd: Dicső múlt, kiváló tehetséggondozás - olasz lapvélemény

2013.01.15. 17:52
Olaszországban is foglalkoznak a magyar labdarúgással, pláne, ha fellelhető az olasz vonal is a klub körül. Ezúttal a Corriere dello Sport a Budapest Honvéd múltjáról és jelenéről közölt írást.

A Furio Zara által jegyzett cikkben a Honvédot az ötvenes évek legerősebb európai csapataként említik, amely olyan klasszisokat vonultatott föl, mint Puskás Ferenc és Kocsis Sándor.

A dicső múltat természetesen csak felszínesen érinti a cikk, a folytatásban viszont a szerző elismerően ír a budapesti együttes jelenéről. Megemlítve, hogy mennyire jó az utánpótlása a csapatnak, hogy a fiatal játékosok számára mekkora kiugrási lehetőség, hogy a Honvédban szerepelhetnek.

Az utánpótlás-játékosok közül Ihrig-Farkas Sebestyén jelenleg a Parma alkalmazásában áll, Bobál Gergelyre a Roma vetette ki hálóját, valamint Filip Holendert a Manchester Cityvel hozták kapcsolatba.

A cikk megemlíti, hogy Marco Rossi vezetőedző előtt Aldo Dolcetti és Massimo Morales is irányította a Honvédot, és itáliai játékosok is szerepelnek a Honvéd keretében: a Sampdoriától érkező Alessandro Lorusso és Leandro Martínez.

A Honvéd jelenleg az ötödik az NB I-ben, s az olasz lap szerint az sem elképzelhetetlen, hogy végül Európa-liga-indulást érő helyen végez.

Legfrissebb hírek

Románia: Bobál Gergely gólja ellenére kikapott a Slobozia

Légiósok
2026.08.25. 21:53

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
2026.08.12. 20:47

A román másodosztályban folytatja Bobál Gergely – hivatalos

Légiósok
2026.07.19. 16:32

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

NB II: rutinos érkező Kecskeméten; hatan távoztak Gyirmótról, az egyikük Bobál Gergely

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:34

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

Csehországból is érdeklődnek a Honvéd tehetsége iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 14:42

Megjósolt váltás: külföldi szakember érkezhet Feczkó Tamás helyére

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 11:00