MLS: a Toronto a 16. helyen draftolta a Fradi kiszemeltjét

2013.01.17. 22:21
null
Welshman nagyon örült, hogy a Toronto őt választotta (Fotó: USA Today)
A Toronto FC az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság játékosbörzéjének 16. helyén draftolta a Ferencváros kiszemeltjét, Emery Welshmant.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kanadai Welshman is szerepel a Ferencváros kiszemeltjei között, s egy-két napon belül csatlakozik a zöld-fehérek Spanyolországban készülő csapatához.

Az ez idáig az oregoni egyetem csapatában szereplő 21 éves játékos természetesen ettől még nyugodtan a zöld-fehérekhez kerülhet, a Toronto draftja mindössze azt jelenti, hogy az MLS-ben a Torontóban szerepelhet csak a játékos.

A Toronto elnök-vezérigazgatója, Kevin Payne a draft után elmondta, egyelőre csak cserejátékosként számítanának Emery Welshmanra. A vezető hozzátette, a csatár gyorsaságával erősíthetné a támadójátékot.

Welshman nagyon boldogan nyilatkozott a draft után, és izgatottan várja, hogy hazájában folytathassa pályafutását.

„Egy álmom vált valóra, nagy reményekkel készülök. Izgatottan várom, hogy elkezdhessem a munkát" – nyilatkozta Welshamn, aki hozzátette, nagyon örül, hogy egy kanadai csapat szemelte ki.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:–
Távozik/távozhat: Beliczky Gergő (Sopron?, Vasas?, Lombard Pápa?), Busai Attila (Sopron?), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Máté János (Siófok – kölcsönbe), Menyhárt Attila (Siófok?)
Kiszemeltek: Júnior Fell (brazil, Metropolitano – Brazília), Leonardo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg – Ausztria), Emery Welshman (kanadai, szabadon igazolható), Milos Zseravica (szerb, OFK Beograd – Szerbia)
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
8 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28