Paks: Lencsét hiába akarják, Szivics maradhat

2013.01.17. 09:53
null
Szivics elmondta, valószínűleg hosszabbít a Pakssal <br />(Fotó: Mirkó István – archív)
Az MVM Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője, Tomiszlav Szivics téli kiszemeltjeiről és nyáron lejáró szerződéséről is beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

„Balogh Béla érkezésének örültem volna, ő azonban Pécsre tart. Lencse Lászlót is szívesen látnám, de tartok tőle, őt sem tudjuk megszerezni. Egyébként pedig úgy vagyok vele, kizárólag a kezdő tizenegybe érdemes igazolni. Ha valaki nem fér be a csapatba, nem jelent erősítést, a kispadra meg minek játékost hozni?!” – mondta az erősítésekkel kapcsolatban a Nemzeti Sportnak a Paks vezetőedzője, Tomiszlav Szivics.

A paksi szakvezetőség decemberben öt futballistával tudatta, hogy megfelelő ajánlat esetén távozhatnak, közülük már csak Sifter Tamás edz a tolnaiakkal.

„Közöltem vele, Bartha László és Báló Tamás előtte van a sorban, mire úgy reagált, hogy vállalja a csatát. Örülök, hogy nem adta fel. Mivel nem szeretem az állóvizet, nem tetszett, hogy láthatóan megelégedett a helyzetével, azzal, hogy Pakson idejében megjön a fizetés, hogy az élet szép. Válaszút elé állítottam: vagy elmegy innen, vagy újra olyan motivált lesz, mint egy kisgyerek. Utóbbit választotta, és ezért becsülöm. Példaértékű, ahogy Sifter Tamás a felkészülés kezdete óta dolgozik, meglátjuk, ez mire lesz elég” – mondta a középpályásról a szakember, aki nyáron lejáró szerződésére is kitért.

„Már tárgyaltam erről Haraszti Zsolttal. Az igazat megvallva sokkal tartozom az ügyvezető úrnak. Azért tartozom neki, mert akkor bízott bennem, amikor senkit sem érdekeltem. Nagy esélyt kaptam tőle, és egyrészt igyekszem élni vele, másrészt úgy érzem, ezek után az adósa vagyok. Vagyis minden bizonnyal maradok” – fogalmazott Szivics.

A Videotonnál mellőzött Lencse Lászlóval kapcsolatos tegnapi hírünk, hogy a csatár továbbra is szerepel a Győri ETO kívánságlistáján is.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI MI A VÉLEMÉNYE A PAKSI MESTERNEK A KULCSÁR DÁVID-ÜGYRŐL, MIT MOND A TÉLI FELKÉSZÜLÉSRŐL, AKKOR KERESSE A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚT!

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00