Paks: Tettre készen várom a feladatokat - Németh G.

2013.01.13. 09:06
Ahogy arról már beszámoltunk, Németh Gábor féléves szerződést kötött a labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Pakssal. A 38. életévében járó kapus klubja hivatalos honlapjának elmondta, úgy fog készülni, hogy bármikor számíthassanak rá a vezetők és a játékostársak.

„Aki ismeri a történetemet, az úgy is tudja az okokat, aki pedig nem, annak igazából el sem tudom magyarázni. Elég az hozzá, hogy készültem a háromszázadik élvonalbeli mérkőzésemre, mikor az edzőm úgy döntött, hogy nem engem állít a kapuba. Az már más kérdés, hogy kiállítás miatt mégis csak pályára léphettem, és így megvolt a jubileum. Persze nem ilyen körülmények között szerettem volna ünnepelni. Ezt én szóvá is tettem, és ennek következményeképpen megváltozott a viszonyunk. Igazából, azóta sem tudtuk megbeszélni a történteket. Ezután nem is edzettem velük, hanem egy NB III-as csapattal tréningeztem" – emlékezett vissza a Kecskeméten történtekre Németh Gábor.

A 37 esztendős kapus kitért a paksiak első számú kapusával, Csernyánszki Norberttel való viszonyára is.

„Tisztában vagyok a helyzetemmel, és tudom a feladatom. Természetesen úgy fogok készülni, hogy bármikor számíthassanak rám a vezetők, és a játékostársak. Jóban vagyunk Norbival, és mindent elkövetek majd annak érdekében, hogy jó formában maradjon, de azért egy egészséges rivalizálás mindenképp lesz köztünk. Már csak azért is, mivel ő is az én korosztályomhoz tartozik" – mondta Németh, aki arra is kitért, milyen feltételeknek kell teljesülnie a nyári szerződéshosszabbításhoz.

„Az egyik, és a legfontosabb, hogy itt Pakson elégedettek legyenek velem. A másik, hogy ennyi idősen akarjam még a folytatást. Ezekre a kérdésekre majd csak a bajnokság után fogunk választ kapni, de azt most elmondhatom, hogy bár az elmúlt időszak egy kicsit megviselt, azért tele vagyok energiával, és tettre készen várom a feladatokat" – tette hozzá a rutinos kapus.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
7 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
12 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22