Újpest: Barczi és Egerszegi belga csapathoz utazik

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 15:07
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Barczi Dávid és Egerszegi Tamás a belga másodosztályú Sint-Truidenben folytathatja a pályafutását.

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy három, az Újpestben kevés lehetőséget kapó futballista kölcsönbe az újpesti tulajdonos, Roderick Duchatalet belga csapatához, a másodosztályú Sint-Truidenhez kerülhet kölcsönbe.

Érdeklődésünkre a klubnál nem erősítették meg az információt, de nem sokkal később az ujpestfc.hu-n megjelent, hogy Barczi Dávid és a legutóbb Siófokon kölcsönben szereplő Egerszegi Tamás vasárnap a Sint-Truidenhez utazik.

„Amennyiben a két középpályás sorsáról megegyezés születik, a tavaszi idényben kölcsönben mindketten a Sint-Truiden mezében léphetnek majd pályára” – adta hírül az ujpestfc.hu.

Az ugyancsak Siófokról visszatérő Zamostny Balázs lehetett volna információink szerint a harmadik utazó, ám ő két csapatban is játszott ebben az idényben (a Siófok mellett az Újpest B-ben), így egy harmadik klubban már nem szerepelhetne.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Egerszegi Tamás (Siófok – kölcsönből vissza), Zamostny Balázs (Siófok – kölcsönből vissza). Profi szerződést kapó saját nevelésű játékosok: Erős Roland (profi szerződést kapott), Toricska Rajmond (profi szerződést kapott)

Távozik/távozhat: Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, ?), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, ?) Popovics Bertold (?), Rajczi Péter (?), Rubus Tamás (?), Tajthy Tamás (?), Takács Zoltán (?), Szabó Bence (?),Szokol Zsolt (?), Üveges Szabolcs (?),

Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik