Újpest: Lázár a bajnokság tavaszi folytatásán már ott lenne

2013.01.23. 16:54
Lázár Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest támadója a klub hivatalos honlapjának elmondta: a bajnokság tavaszi rajtján már szeretne pályára lépni. A nemrégiben szerződést hosszabbító támadó beszélt a Kaiserslautern ellen elveszített felkészülési mérkőzésről is.

„Jól éreztem magam a pályán, nagyon vártam már, hogy az edzések után meccsen is újra csatlakozzak a többiekhez – mondta az ujpestfc.hu-nak Lázár Bence. – Rögtön egy erős ellenfél ellen játszhattam, többet birtokolták a labdát a németek, de a mi támadásaink is hordoztak veszélyt magukban. Egyszer kerültem nagyobb helyzetbe, úgy éreztem, hogy a kapus nem tudná hárítani a lövésemet, de a védők az utolsó pillanatban blokkolták a labdát. Bízom benne, hogy az előttünk álló edzőmérkőzésen fokozatosan felveszem a meccsek ritmusát, és a felkészülés végére teljesen készen állok majd a bajnoki találkozókra."Lázár Bence. – Rögtön egy erős ellenfél ellen játszhattam, többet birtokolták a labdát a németek, de a mi támadásaink is hordoztak veszélyt magukban. Egyszer kerültem nagyobb helyzetbe, úgy éreztem, hogy a kapus nem tudná hárítani a lövésemet, de a védők az utolsó pillanatban blokkolták a labdát. Bízom benne, hogy az előttünk álló edzőmérkőzésen fokozatosan felveszem a meccsek ritmusát, és a felkészülés végére teljesen készen állok majd a bajnoki találkozókra."

A lila-fehérek csütörtökön az azeri kupagyőztes FC Bakival találkoznak, majd két pénteki edzés után szombaton térnek haza Magyarországra.

„Küzdelmes mérkőzésre számítok csütörtökön, szeretném, ha győzelemmel zárnánk az első edzőtábort. Ezúttal egy teljesen más futballkultúrából érkező csapat lesz az ellenfelünk, jó erőfelmérő lesz számunkra, hogy ellene hogyan tudunk majd teljesíteni" – mondta Lázár a csütörtöki összecsapással kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Súlyosan megsérült a Kisvárda védője

Labdarúgó NB I
12 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
18 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 16:27

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 14:52

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 20:55

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 18:24

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41