Vidi: „Nem hittem, hogy van keményebb a nyári alapozásnál”

2013.01.14. 16:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő, jelenleg Spanyolországban edzőtáborozó Videoton védője, Szekeres Adrián a klubja hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, természetesen szóba került a játékosok között, hogy ki lesz a csapat új vezetőedzője, valamint kijelentette, tévedett amikor azt hitte, hogy a nyári szlovéniai felkészülésnél már nem lesz keményebb.

„Azt kell mondjam, meglepetésemre most még egy fokkal keményebbek az edzések, mint a nyáron. Az ugyan tény, hogy a téli felkészülések alkalmával mindig nagyobb hangsúly van a fizikai terhelésen, mint a nyáron, de nem gondoltam volna, hogy a szlovéniai felkészülésnél is lesz majd keményebb. Tévedtem. Rengeteget futunk, de szerencsére mindig találkozunk a labdával is, így azért sokkal élvezhetőbb. Emellett nagyon sok erősítő gyakorlat szerepel a programban" – ecsetelte Szekeres, majd kitért a székesfehérvári edzőkérdésre.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem beszélgettünk a csapattársakkal arról, vajon ki lesz az új vezetőedző. Úgy gondolom, ebben a szituációban ez teljesen természetes. A felkészülésünket viszont egyáltalán nem érintette Paulo Sousa távozása, továbbra is nagyon felkészült szakmai stáb irányítja a munkánkat, az edzéseink minősége semmivel sem alacsonyabb, mint korábban" – szögezte le a 23 esztendős védő.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
22 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36