DVSC: Mészáros szerint Kovács elnézést kért tőle a büntetőnél

2013.02.21. 16:59
Mint tegnap beszámoltunk róla, az emberelőnyben játszó Videoton egy büntetőből szerzett góllal győzte le a DVSC-Tevát a Ligakupa negyeddöntőjének első meccsén. Mészáros Norbert a klub hivatalos honlapjának elmondta, Kovács István elnézést kért tőle az eset után, amely a debreceni védő szerint egyértelműen nem volt tizenegyes.

„Kicsit számítottam rá, hogy ezt fogja tenni, mert annyira már ismerem, így visszaléptem, és vigyáztam, ne tegyek semmilyen mozdulatot a lába felé, ennek ellenére eljátszotta a nagy halált, és a játékvezető büntetőt ítélt – idézi Mészáros Norbertet a dvsc.hu.– Abszolút nem volt jogos a tizenegyes, mindent elárul, hogy a játékos az eset után odajött hozzám, és elnézést kért. Utólag visszanézve a szituációt, örülhetek, hogy nem sérültem meg, mert a lábam végig a földön maradt, és ahogy Kovács István szándékosan nekiesett, rosszabbul is járhattam volna. A játékvezető talán nem úgy helyezkedett, hogy jól látta volna az esetet, de az asszisztens mindenképpen segíthetett volna neki. Kár érte, mert nagyon vártuk már ezt a meccset, hiszen hosszú volt a felkészülés, és jó volt ismét tétmérkőzést játszani."dvsc.hu.– Abszolút nem volt jogos a tizenegyes, mindent elárul, hogy a játékos az eset után odajött hozzám, és elnézést kért. Utólag visszanézve a szituációt, örülhetek, hogy nem sérültem meg, mert a lábam végig a földön maradt, és ahogy Kovács István szándékosan nekiesett, rosszabbul is járhattam volna. A játékvezető talán nem úgy helyezkedett, hogy jól látta volna az esetet, de az asszisztens mindenképpen segíthetett volna neki. Kár érte, mert nagyon vártuk már ezt a meccset, hiszen hosszú volt a felkészülés, és jó volt ismét tétmérkőzést játszani."

„Jó iramú, rangadóhoz méltó összecsapás volt, ám Luis Ramos kiállítása megnehezítette a dolgunkat. Tíz emberrel sem játszottunk azonban alárendelt szerepet, sőt ziccereink is voltak. Arról lehetett néhány helyen olvasni, hogy beszorított minket a Videoton, ami azért tűnhetett így, mert azt tettük, amit minden tíz emberrel futballozó gárda tenne: tudatosan védekeztünk. A csapat erejét azonban mutatja, hogy a meccs utolsó perceiben létszámhátrányban is megszorongattuk a Videotont, két óriási helyzetet dolgoztunk ki" – tette hozzá a védő.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
19 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28