Felkészülés: ukránok elleni győzelemmel zárt az Újpest Belekben

2013.02.14. 17:50
Lejátszotta utolsó törökországi felkészülési mérkőzését az Újpest labdarúgócsapata Belekben, amelyen 3–0-ra nyert az ukrán Csornomorec Odessza ellen.

Az Újpest az ukrán élvonal ötödik helyén álló Csornomorec Odessza ellen játszotta utolsó edzőmeccsét Belekben, ezt megelőzően a román Gaz Metantól és a fehérorosz Szlavija Mozirtól szenvedtek vereséget a fővárosiak.

Az Újpest rögtön támadólag lépett fel a találkozón, Remili Mohamed többször is helyzetbe került, de fejjel és lábbal sem tudott betalálni. A 11. percben pedig rávezethette a labdát az ellenfél kapusára, de önzetlenül Kabát Péterhez passzolt, aki elhibázta a lehetőséget. Ezt követően az Odessza is veszélyeztetett, a félidő közepére pedig kiegyenlítetté vált a játék.

Az ukránoktól a spanyol Riera a kapufát is eltalálta, a vezetést viszont az Újpest szerezte meg. Grégory Christ egy kipattanót tekert a bal felső sarokba. Ezután az ellenfél aktívabbá vált, de nem tudott egyenlíteni a szünetig. Ráadásul Rierát sportszerűtlenségért cserével kiállította a játékvezető.

A második játékrész elején rögtön megduplázta vezetését a magyar csapat, Remili szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd végigvitte az akciót. Az újpestiek támadója az 58. percben már az előkészítésben jeleskedett, passzából Szélesi Zoltán növelte háromgólosra csapata előnyét.

A folytatásban mindkét oldalon voltak helyzetek, de újabb találat már nem esett. Kéztörése óta először léphetett pályára Bruno Moraes, aki a hajrához érve Kabát Pétert váltotta. Háromgólos, magabiztos győzelmet aratott az Újpest.

FELKÉSZÜLÉS
ÚJPEST–CSORNOMOREC ODESSZA (ukrán) 3–0 (1–0)

Belek, Törökország
Újpest: Balajcza – Vermes, Szélesi, Antón (Aarab), Iandoli – Simon K. (Balogh B.), Proesmans, Vasziljevics (Sztaniszavljevics), Christ – Remili, Kabát (Bruno Moraes)
G: Christ, Remili, Szélesi
Forrás: ujpestfc.hu

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 23:21