Haladás: balhátvédet és támadót tervez igazolni Artner

2013.02.11. 16:45
Hasznos hat napot töltött el a soproni edzőtáborban a Haladás labdarúgócsapata, a játékosok jó körülmények között, jó pályán edzhettek – számolt be róla a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu.

Artner Tamás vezetőedző nem mondott le arról, hogy két-három poszton is megerősítse keretét.
A Haladás egy hónapja kezdte el a felkészülést a tavaszi szezonra, a szombathelyiek az elmúlt hetet soproni edzőtáborban töltötték, az összetartást a sérülések, válogatottbeli elfoglaltságok ellenére kiválónak ítéli Artner Tamás.

„Miután a játékosok a téli szünetre edzéstervet kaptak, így az első perctől kezdve maximális erőbedobással gyakorolnak, nem voltak felvezető tréningek. Az utóbbi két hétben kapták a csúcsterhelést a fiúk, ami a Veszprém, a Sopron és a Mattersburg elleni edzőmeccseken csúcsosodott ki. Jövő héttől átállunk a bajnoki ritmusra, kevésbé hajtjuk meg a srácokat” – nyilatkozta a vezetőedző.

„Játékosaim éppen olyan fizikai állapotban vannak most, mint amilyenben lenniük kell. Jobban állunk e tekintetben, mint egy évvel ezelőtt. A soproni edzőtábor két ok miatt is hasznosnak bizonyult. Egyrészt felügyelet mellett, rendszeresen, egészségesen étkeztek a játékosok, másrészt csapatösszetartó jellege is volt a táborozásnak. Ideális körülmények között, a legújabb műfüvön készülhettek a fiúk. A sérülések és a válogatottbeli kötelezettségek nem könnyítették meg a helyzetünket, de nem panaszkodok, hiszen például Guzmicsék is jó helyen voltak, ők sem lazsáltak. Hasznos lett volna egy külföldi edzőtáborba is elutazni, rendes füvön, kemény ellenfelek ellen lehet igazán felkészülni. E tekintetben tehát lesz lemaradásunk tavasszal, ezt lelkesedéssel tudjuk csak pótolni.”

„Ami a keretünket illeti: bal oldali védőt, jobb oldali támadót igazolnunk kell, de egy centert is el tudnék még képzelni. A balhátvéd posztra két, a jobb oldali támadóra pedig egy konkrét kiszemeltem van – neveket nem szeretnék említeni. Jelenleg csupán tizenöt-tizenhat, bármikor bevethető játékosom van, muszáj igazolni” – szögezte le Artner Tamás.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00

Labdarúgás: háromnapos edzőtábort tart az U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik