KTE: a brazil csatár visszatért korábbi sikereinek helyszínére

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 08:36
A máltai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hibernians hivatalos közleményben tudatta, hogy szerződtette Tarabait. Azt nem hozta nyilvánosságra a klub, hogy az NB I-es Kecskeméttől távozó csatár mennyi időre írt alá.

Tarabai tavaly nyáron két évre szóló megállapodást kötött a kecskeméti csapattal. A nem éppen átlagos hajkoronával rendelkező brazil támadó az ősszel 11 NB I-es bajnokin lépett pályára, s egy gólt szerzett.

A 27 esztendős csatár most visszatér korábbi sikereinek helyszínére, a Hibernianshoz, ahol a 2011–2012-es szezonban futballozott, s 34 mérkőzésen 27 találatig jutott, illetve 10 asszisztot adott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Edgardo Javier Díaz (argentin, szabadon igazolható), Christian Ebala (kameruni, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza), Hullám Attila (Szigetszentmiklósi TK), Mogyorósi József (Siófok), Rajczi Péter (Újpest), Varga Róbert (DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Marko Vukaszovics (montenegrói, FK Novi Szad, Szerbia)
Távozik/távozhat: Antal Botond (Győri ETO?), Balogh Béla (PMFC), Bertus Lajos (MVM Paks, ?), Farkas Balázs (Mezőkövesd), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana?), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Jorginho (brazil, ?), Francis Litsingi (kongói, Teplice – Csehország), Luis Ramos (hondurasi, DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Tarabai (brazil, Hibernians – Málta), Tölgyesi Viktor (Gyirmót – kölcsönbe)

Kiszemeltek: Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Zsivi Joszeliani (grúz, Torpedo Kutaiszi – Grúzia), Marcus Macauley (libériai, Monrovia Breweries – Libéria)

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
17 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik