PMFC: „Inkább eredményes meccs legyen, mint élvezetes"

2013.02.28. 19:10
null
<strong>A NEMZETI SPORT PÉNTEKI LAPSZÁMÁBAN <br />16 OLDALAS MELLÉKLETET TALÁLNAK <br />A TAVASZI FUTBALLRAJTRA IDŐZÍTVE! </strong>
Lőrincz Emil, a PMFC vezetőedzője az őszinél jobb helyzetkihasználást vár csapatától már a labdarúgó NB I első tavaszi fordulójában is, amelynek keretében pénteken az MTK lesz csapata vendége.

„A mi szempontunkból inkább eredményes meccs legyen, mint élvezetes. Mivel ez lesz a tavaszi első bajnoki, ezért nagyon fontos lenne a győzelem, (mert) lendületet adhat a továbbiakban. Úgy gondolom, hogy az MTK ellen lehet jó meccset játszani" – idézi a pécsiek hivatalos honlapja Lőrincz Emilt.

A profi játékosként két részletben tíz idényt az MTK-ban eltöltő Lőrincz nem számít taktikai meglepetésre az MTK részéről („ismerjük mind Józsi bácsit, mind az MTK-játékosokat"), de elismerte: az ellenfél mellett szól, hogy évek óta szinte állandó csapattal játszik, csupán egy-két poszton vannak változások.

„Ez mindenféleképpen előny velünk szemben, mert mi ebben a fél évben is három-négy új játékossal készültünk. Reméljük, a mi akaratunk fog érvényesülni, és az lesz a mérkőzésen, amit mi szeretnénk" – mondta a vezetőedző a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Lőrincz is úgy látja, hogy az ősszel a vártnál gyengébben teljesített a csapat, de úgy emlékszik, a 17 meccsből akár 15-öt is megnyerhettek volna, „ezek nüánszokon múltak". Lényeges probléma, hogy kevés gólt rúgtak, e téren mindenképpen javítani kívánnak.

„Ezért dolgoztunk sokat, ahogy az edzőmeccsek is bizonyították, és a kupameccs helyzetei mutatták. Arra számítunk, hogy ezeket most be fogjuk rúgni, és megyünk előre. Helyezést vagy eredményeket nem akarok mondani, de mindenféleképpen egy stabil és erős csapatot szeretnénk, amelyik bárki ellen képes nyerni."

A PMFC pénteken 17 órai kezdettei fogadja az MTK-t.

NB I, 18. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Március 1., péntek 17.00 PMFC–MTK (Tv: Sport1) Solymosi Péter
19.00 Eger–Diósgyőri VTK (Tv: Duna Tv) Kassai Viktor
Március 2., szombat 14.00 KTE-Phoenix Mecano–DVSC-Teva (Tv: M1) Vad II István
16.00 Haladás–Siófok Oláh Gábor
16.00 Újpest–MVM Paks (Tv: Sport2) Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Győri ETO (Tv: Sport1) Fábián Mihály
Március 3., vasárnap 16.30 Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1) Farkas Ádám
18.30 Bp. Honvéd–Videoton (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
13 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
17 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50