Felkészülés: ukrán csapattal hangol a DVSC az Újpestre

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 13:13
Felkészülési mérkőzést játszana szombaton a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva, Kondás Elemér vezetőedző tájékoztatása szerint az ukrán FK Hoverla Uzshorod lehet az ellenfél a válogatott meccsek miatti szünetben. A Loki a jövő vasárnap esedékes Újpest elleni bajnokira hangol.

„Természetesen jó lett volna, ha le tudjuk játszani a Pápa elleni meccset – kezdte Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a dvsc.hu-nak. – Arra készültünk, hogy mérkőzés lesz, de az ismert körülmények miatt erre végül nem került sor. Minden játékosnak az a jó, ha futballozni tud, de alkalmazkodni kellett a kialakult helyzethez, ezért szerveztünk edzőmérkőzéseket. A hét végén szeretnénk játszani az Ungvárral, illetve kedden a Balmazújváros ellen léptünk pályára. A jövő héttől kezdve pedig ismét a megszokott edzésritmusban készülünk a bajnoki mérkőzésre, amely vasárnap lesz az Újpest ellen.”„Természetesen jó lett volna, ha le tudjuk játszani a Pápa elleni meccset – kezdte Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a dvsc.hu-nak. – Arra készültünk, hogy mérkőzés lesz, de az ismert körülmények miatt erre végül nem került sor. Minden játékosnak az a jó, ha futballozni tud, de alkalmazkodni kellett a kialakult helyzethez, ezért szerveztünk edzőmérkőzéseket. A hét végén szeretnénk játszani az Ungvárral, illetve kedden a Balmazújváros ellen léptünk pályára. A jövő héttől kezdve pedig ismét a megszokott edzésritmusban készülünk a bajnoki mérkőzésre, amely vasárnap lesz az Újpest ellen.”

Az ungvári csapat 21 forduló után utolsó előtti az ukrán élvonalban.

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
6 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
8 órája

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Gálhidi György is büszke a nemzeti csapat újoncaira

Magyar válogatott
2025.09.05. 10:50

Mim Gergely: Fogalmam sincs, mikor térhetek vissza a pályára

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 10:35

Hosszabbított finn szélsőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 13:23
Ezek is érdekelhetik