FTC: Vass reméli, méltóképpen sikerül búcsúztatni a stadiont

2013.03.18. 19:00
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a CFR Cluj elleni vasárnapi mérkőzéssel búcsúztatja az Albert-stadiont. A kolozsvári együttes magyar légiósa, Vass Ádám a fradi.hu-nak elmondta, jobban van már, de a búcsúmérkőzésen nem tud pályára lépni sérülése miatt, és reméli, méltóképpen sikerül búcsúztatni a stadiont. Az összecsapásra kedden 10 órakor kezdik meg a jegyárusítást.
„Köszönöm, már sokkal jobban vagyok, ám annyira sajnos még nem épültem fel, hogy vasárnap a Fradi ellen pályán legyek – mondta a fradi.hu-nak a ferencvárosi nevelésű Vass, akit arról is faggattak, mennyire követi a klubbal kapcsolatos eseményeket: – Igyekszem folyamatosan tájékozódni a csapat szereplésével kapcsolatban. A legutóbbi, Újpest elleni derbi megtekintését például ki nem hagytam volna. Szerencsére kint, Kolozsváron is élőben tudtam nézni a mérkőzést.”

S, hogy milyen volt a kolozsvári klubnál a hír fogadtatása, hogy a Ferencváros otthonában lép pályára az együttes?

„A játékostársak rögtön kérdezgettek az együttes jelenlegi erősségéről, és érdeklődtek az összecsapással kapcsolatban. Bízom benne, hogy a szurkolóink is örülnek majd a hírnek. Remélem, jó mérkőzést játszik a Kolozsvár és a Fradi, amelyen méltóképpen sikerül búcsúztatni a stadiont” – válaszolta Vass.

A zöld-fehérek tájékoztatása szerint keddtől szombatig 10 és 18 óra között a főpénztárban lehet jegyet váltani a CFR Cluj elleni vasárnapi összecsapásra, a búcsúmérkőzés napján a főpénztár szintén 10 órától nyit, a többi kassza pedig a találkozót megelőzően 3 órával, 15 órától nyit ki. Az Eger elleni szombati Ligakupa-elődöntő-mérkőzésre csak a középső pénztárban lehet jegyet váltani 15 órától.
Legfrissebb hírek

Az Újpest mozgalmas meccsen győzte le a Debrecent a kánikulában

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 17:30

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57

Kiabálás az ETO öltözőjében, Athénba távozhat a csapatkapitány – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 14:23

Kata Mihály: A remek hangulat garantálva van a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:05

Fiatal magyar támadóval erősített a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 16:34

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 23:02

ZTE: négy fiatal játékos is profi szerződést kapott – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 09:55

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04