Haladás: a többségi tulajdonos hosszabbítana Artner Tamással

2013.03.05. 21:32
Az élvonalbeli Haladás labdarúgócsapata mihamarabb meghosszabbítaná Artner Tamás vezetőedző idény végén lejáró kontraktusát, erről a többségi tulajdonos város képviselője, Marton Zsolt alpolgármester nyilatkozott.

„Az elmúlt héten az öltözőben arról tájékoztattam a csapatot és a szakmai stábot, hogy a többségi tulajdonos önkormányzat nevében úgy döntöttem, meghosszabbítom Artner Tamás idény végén lejáró szerződését – mondta Marton Zsolt a haladas.hu-nak. – Persze ez egyelőre csupán szándék, hamarosan tulajdonosi taggyűlést tartunk, ahol a tulajdonostársakkal átbeszéljük a hosszabbítás részleteit. Emellett a szakmai stábbal is leülünk tárgyalni, de hangsúlyozom: az a határozott szándékom, hogy a jövőben is Artner Tamásnak hívják a Haladás vezetőedzőjét.”Marton Zsolt a haladas.hu-nak. – Persze ez egyelőre csupán szándék, hamarosan tulajdonosi taggyűlést tartunk, ahol a tulajdonostársakkal átbeszéljük a hosszabbítás részleteit. Emellett a szakmai stábbal is leülünk tárgyalni, de hangsúlyozom: az a határozott szándékom, hogy a jövőben is Artner Tamásnak hívják a Haladás vezetőedzőjét.”

„Örülök neki, hogy a többségi tulajdonos, de úgy érzem a többiek is, pozitívan ítélik meg az elmúlt egy esztendő munkáját – mondta a klubhonlapnak Artner Tamás. – Folyamatosan építjük a csapatot, közben átalakítjuk a keretet, új alapokra helyezzük az együttest. Célunk egy hosszútávon jó és ütőképes Haladás kialakítása.”

Artner Tamás egy esztendővel ezelőtt váltotta Aczél Zoltánt, és ezen idő alatt igazán ütőképes, legtöbbször idegenben is bátran futballozó csapatot alakított ki. Bár nem volt mindig minden annyira kerek Szombathelyen, mint manapság: november elején például Artner már a lemondását is felajánlotta, ám a klubvezetők bíztak benne. Hogy jól döntöttek, azt bizonyítják az eredmények: a Haladás azóta veretlen.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
6 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:19