Ligakupa: A fordulás után már jól futballoztunk - José Gomes

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 20:08
José Gomes, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője nem volt elégedett csapata kezdésével a Pécsi MFC elleni Ligakupa-elődöntő 3–1-re megnyert első mérkőzése után, ám szerinte a szünet után már jól játszott a csapata.

VIDEOTON–PÉCSI MFC 3–1MESTERMÉRLEG

José Gomes, a Videoton vezetőedzője: – Ahogy leültem a kispadra, szinte egyből gólt kaptunk, de szerencsére ez nem vette el a csapat önbizalmát, hanem gyorsan fordítani tudott. A vezetés megszerzése után mást játszott a csapat, mint amit megbeszéltünk, de a fordulás után már jól futballozott. Jó meccs volt, látszik, hogy a Ligakupában is lehet élvezetes mérkőzést játszani.

Lőrincz Emil, a Pécsi MFC vezetőedzője: – Voltak a találkozónak fordulópontjai, amelyekből nem mi jöttünk ki jól. A játék képe és a helyzetek alapján nem ennek az eredménynek kellett volna születnie. Ha vasárnap jó mérkőzést akarunk játszani, akkor ugyanolyan színvonalon kell futballozni, mint ezen a találkozón.VIDEOTON–PÉCSI MFC 3–1MESTERMÉRLEG

José Gomes, a Videoton vezetőedzője: – Ahogy leültem a kispadra, szinte egyből gólt kaptunk, de szerencsére ez nem vette el a csapat önbizalmát, hanem gyorsan fordítani tudott. A vezetés megszerzése után mást játszott a csapat, mint amit megbeszéltünk, de a fordulás után már jól futballozott. Jó meccs volt, látszik, hogy a Ligakupában is lehet élvezetes mérkőzést játszani.

Lőrincz Emil, a Pécsi MFC vezetőedzője: – Voltak a találkozónak fordulópontjai, amelyekből nem mi jöttünk ki jól. A játék képe és a helyzetek alapján nem ennek az eredménynek kellett volna születnie. Ha vasárnap jó mérkőzést akarunk játszani, akkor ugyanolyan színvonalon kell futballozni, mint ezen a találkozón.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
10 órája

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
21 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55
Ezek is érdekelhetik