MTK: lehet, hogy műteni kell a válogatottnál megsérülő fiatalt

2013.03.26. 09:17
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Kelemen Dávid, a csapat védője bokasérülést szenvedett az U21-es válogatott edzőtáborában. A játékos több vizsgálaton is átesett, de még nem tudni, szüksége lesz-e műtétre.

„Egy szerencsétlen ütközés okozta a sérülést, hátulról ráestek a bokámra a vasárnapi edzés utolsó másodperceiben. Azóta több vizsgálaton is átestem, és csütörtökön dől el véglegesen, mi lesz a sorsom, akkor megpróbálok majd mozogni, addig meg jegelem. Benne van a pakliban egy műtét, de az is lehet, hogy pályára léphetek a hétvégén" – mondta Kelemen az mtkhungaria.hu-n.

A fiatal labdarúgó érthetően az utóbbi lehetőséget választaná, és játszana a szombaton 14 órakor kezdődő mérkőzésen a Budapest Honvéd ellen, ha az időjárás is úgy akarja.

„Az első két fordulóban nem teljesített rosszul a védelem, a két kapott gól közül az első egy szabadrúgás volt, a másodiknál sajnos a meg nem értés okozta a hibákat. Viszont a Lombard ellen nem kaptunk gólt, és picit sajnálom, hogy elmaradt az Újpest elleni találkozó, mert úgy érzem, elkaphattuk volna a lila-fehéreket. Kicsit hosszú volt így a szünet, és ha kinézek az ablakon, megint azt látom, hogy esik a hó, de ne fessük az ördögöt a falra, remélem, a hétvégi fordulót semmi sem zavarja meg, és jó meccset játszhatunk a Honvéd ellen. Mindenki nagyon készül a találkozóra, úgy érzem, megálljuk majd a helyünket a fővárosi rangadón" – zárta nyilatkozatát az MTK védője.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
5 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
23 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:19